30736

Október 21-én, Komáromban került sor a VII. Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság felvidéki fordulójára, sakk és asztalitenisz sportágakban.

A versenyt a Karpatia Sport Polgári Társulás, a Selye János Gimnázium, a Selye János Egyetem és a Tectum Komárno s.r.o. szervezték. Az ünnepélyes megnyitót a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjának Dísztermében tartották. A megnyitóbeszédet Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke mondta. A rendezvény vendégei voltak: Várhidi Pál, az aranycsapat tagja, Gergely Gábor világ- és európabajnok asztaliteniszező, Gáspár László asztaliteniszező, a 2004-es Athéni paralimpia bajnoka.
A verseny célja a sakk és az asztalitenisz népszerűsítése volt. Továbbá versenyzési lehetőség biztosítása a felvidéki magyar tanítási nyelvű alap- és középiskolás diákok részére, valamint találkozás és versenyzési lehetőség határon túli magyar diákokkal, a magyarországi döntőben.
A sakkversenyt, melynek helyszíne a Selye János Gimnázium aulája volt, 7 fordulós svájci rendszerben a FIDE szabályok szerint bonyolították le. Az 1.és 2. helyezettek továbbjutottak a magyarországi döntőbe, az első 3 helyezett minden kategóriában emlékérmet és oklevelet kapott.
Az asztalitenisz mérkőzésekre a Selye János Gimnázium, a Selye János Egyetem és a Tectum Komárno s.r.o. tornatermeiben került sor. Az 1.és 2. helyezettek innét is továbbjutottak a magyarországi döntőbe, az első 3 helyezett minden kategóriában emlékérmet és oklevelet kapott.

EREDMÉNYEK

SAKK

Alapiskolás fiúk

1. helyezet Molnár Ernő Magyar tannyelvű alapiskola (MTA) Csilizradvány
2. helyezet Balogh Péter MTA Eötös utca Komárom
3. helyezet Takács László MTA Nyékvárkony

Alapiskolás lányok

1. helyezet Kolodits Renáta Szenczi Molnár Albert (MTA) Szenc
2. helyezet Tomovics Evelin Szenczi Molnár Albert (MTA) Szenc
3. helyezet Mészáros Éva Alapiskola Udvard

Középiskolás fiúk

1. helyezet Vörös Gellért Selye János Gimnázium Komárom
2. helyezet Vörös Csaba Selye János Gimnázium Komárom
3. helyezet Matus Dávid Madách Imre Gimnázium Somorja

Középiskolás lányok

1. helyezet Édes Zsófia Selye János Gimnázium Komárom
2. helyezet Kántor Réka Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely
3. helyezet Dolnik Judit Selye János Gimnázium Komárom

Versenybíró: Kukel Imre mérnök

Asztalitenisz

Alapiskolás fiúk

1. helyezet Szakál Máté Kossányi József (MTA) Szentpéter
2. helyezet Kianek Imre Kossányi József (MTA) Szentpéter
3. helyezet Psenák Béla Kossányi József (MTA) Szentpéter
Versenybíró: Diósi Viktor

Alapiskolás lányok

1. helyezet Izsák Dóra Ady Endre (MTA) Párkány
2. helyezet Kovács Viktória Magyar tannyelvű alapiskola Kürt
3. helyezet Rigó Tímea Ady Endre (MTA) Párkány
Versenybíró: Lukács Csaba

Középiskolás fiúk

1. helyezet Gáspár Máté Gimnázium Ipolyság
2. helyezet Jóba Dominik Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár
3. helyezet Kosnáč Péter Kodály Zoltán Gimnázium Galánta

Középiskolás lányok

1. helyezet Anda Tamara Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár
2. helyezet Sütő Szilvia Mariánum Gimnázium Komárom
3. helyezet Balogh Enikő Selye János Gimnázium Komárom
Versenybíró: Száraz István mérnök

CzA, Felvidék.ma, fotó: Kiss Réka

{phocagallery view=category|categoryid=299|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

(felvidék.ma, CzA, fotó: Kiss Réka)