31293

2011. november 24-én, csütörtökön a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája a Bethlen Gábor alapból elnyert támogatásból gyermek néptánctalálkozót szervezett Rozsnyón a történelmi Városháza nagytermében, „Nem úgy van most, mint volt régen” címmel.

Az iskola igazgatója, Kovács Attila köszöntötte a jelenlévőket, valamint Nt. Búza Zsolt lelkész is szólt a nézőkhöz. A hazai fellépőkön kívül a Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola Cinege gyermek néptánccsoportja és a miskolci Avas Néptáncegyüttes ifjúsági csoportja is fellépett. A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának Százszorszép gyermek néptánccsoportja és a Nefelejcs citera és népdalköre is bemutatkozott, valamint Zagiba Tamás és Vajner Bettina mesemondók. A Rozsnyón és környékén tevékenykedő aktív gyermek néptánccsoportok kaptak még teret ezen a találkozón, így a dernői Kincskereső gyermek néptánccsoportjának, a Haviarik gyermek néptánccsoportnak és a rozsnyói Búzavirág Néptánccsoportjának előadását láthattuk még. Az előadásokat a Ritka Magyar Folkband kísérte. Nagyon élvezetesek voltak az élő zenével előadott táncok. Az előadás végén a tánccsoportok vezetőinek virágcsokorral és emléklappal köszönték meg ténykedésüket, idejüket, hogy kultúránkra, hagyományainkra tanítják a fiatalabb generációkat, sokan már évek óta. Külön megköszönték Uličná Ibolyának a találkozó megszervezését. A fellépéseket gyermektáncház követte. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Stefe Sk, Csemadok Rozsnyói Alapszervezete, Rozsnyó város önkormányzata, valamint A Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája mellett működő szülők és iskolabarátok szövetsége voltak.

Beke Beáta, Felvidék.ma

{phocagallery view=category|categoryid=332|limitstart=0|limitcount=0|type=1}