31429b

Az MKP választási listájának 11. helyén álló Czibula Ádám lemondott a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöki tisztségéről. Lemondását a következő közleménnyel indokolta:

„Ezúton szeretném tudatni a Tisztelt Közvéleménnyel, hogy a mai nappal, 2011. december 5-i hatállyal lemondok a HÖK elnöki tisztségéről. Nem könnyű döntést hoztam meg, de mivel az egyik – a magyarokat képviselő – politikai párt választási listáján előkelő helyen független civilként elfogadtam a jelölést a márciusi előrehozott parlamenti választásokon, így ezt a szerepvállalást összeegyeztethetetlennek tartom az egyetemünk hallgatói képviseletének a vezetésével. Az egyetem és így a HÖK is egy politikamentes terep. Munkámmal a továbbiakban is szeretném segíteni az egyetem jó hírnevének megerősítését, és a diákélet színesítését, de csak mint az egyetem diákja, és nem mint a HÖK vezetője.
Azoknak, akik a HÖK-ben végzett négy és fél éves tevékenységem, illetve a HÖK elnökeként közel 3 éves munkásságom során támogattak, segítettek, illetve konstruktív kritikákkal illettek, azoknak köszönöm a segítséget, hiszen emberileg és szakmailag is sokat fejlődhettem ezáltal.”

A Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatát az új elnök megválasztásáig Valent Ákos, a HÖK első alelnöke vezeti majd ügyvezető elnökként.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31399″}