Robert Fico pártjának, a Smernek nem tetszik a szlovákiai kisebbségi helységnévlista. Ha a márciusi parlamenti választások után hatalomra kerülnek, átírják azt.

Szlovákiai magyar lapértesülések szerint a Smer (amely a jelek szerint a legerősebb kormánypárt lehet) politikusai már korábban jelezték, hogy sem az államnyelvtörvény 2011-től hatályos „finomításával”, sem a tavaly nyáron elfogadott kisebbségi nyelvtörvénnyel nem értenek egyet. A Rudolf Chmel (Most-Híd) kisebbségi miniszterelnök-helyettes hivatalában kidolgozott, és a kormány által tavaly decemberben jóváhagyott új kisebbségi helységnévlistát szintén felülvizsgálják majd, jelezte a lapnak Dušan Čaplovič volt kisebbségügyi kormányalelnök, a Smer alelnöke, aki nem tartja szerencsésnek, hogy új listát hagyott jóvá a kormány.
„Általános egyezség volt arról, hogy 2021-ig nem változtatunk e téren, hanem megvárjuk a népszámlálások eredményét” – figyelmeztetett Čaplovič, aki úgy véli, felesleges volt beavatkozni az eddigi gyakorlatba.
„Ezek a változások feszültséget szülhetnek, amelyre nincs szükség. Semmi bajom azzal, ha a nemzetébresztők nevét viselő települések nevét valahol nem hivatalos formában használják, de ami a hivatalos gyakorlatot illeti, nem szabad elfelejteni, hogy Szlovákiában vagyunk.” – magyarázta a politikus.
Čaplovič ugyanakkor jelezte, nem biztos, hogy ő kerül majd Chmel helyére a választások után. „Inkább az iskolaüggyel szeretnék foglalkozni.” – árulta el a Smer alelnöke.
A kisebbségi helységnevek feltüntetését korábban szabályozó úgynevezett táblatörvényt a tavaly elfogadott kisebbségi nyelvhasználati törvény hatályon kívül helyezte. Az új helységnévlista ezért egy joghézagot pótol – állítja Rudolf Chmel hivatala. Az új helységnévlista engedélyezi a II. világháború után a szlovák nemzetébresztőkről elnevezett magyar települések (pl. Párkány – Štúrovo, Gúta – Kolárovo) korábbi magyar nevének a hivatalos használatát is, ami eddig nem volt lehetséges.
A hatályos törvény szerint a kisebbségi megnevezéseket azokon a településeken lehet majd hivatalosan is használni, ahol a nemzeti kisebbségi lakosság aránya eléri az összlakosság 20 százalékát. Ezeken a településeken a hivatalos ügyintézésben a jövőben a korábbinál szélesebb körben lesz lehetőség kétnyelvű űrlapokat használni.
A kisebbségeket érintő törvényeket Ivan Gasparovič államfő is ellenezte, s bírálta. A helységnévlistáról azt mondta, hogy az nincs összhangban az alkotmánnyal.

MTI nyomán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32019,31962″}