strasbourg_europa_tanacs

A nemzeti kisebbségek kulturális jogainak fontosságára hívta fel a figyelmet két magyar országgyűlési képviselő – a fideszes Nagy Gábor Tamás és a szocialista Szabó Vilmos – január 24-én, kedden Strasbourgban, az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének plenáris ülésén elhangzott felszólalásában.

Mindketten a kulturális életben való részvétel jogáról Muriel Marland-Militello francia néppárti képviselő által készített előterjesztéshez szóltak hozzá. Elismerve a dokumentum erényeit, felhívták a figyelmet arra, hogy az külön nem foglalkozik a nemzeti kisebbségekkel, holott a kulturális diverzitás előmozdításáról szóló, 2005-ös UNESCO-határozat, amely valamennyi kultúra egyenlő méltóságáról és tiszteletéről beszélt, konkrétan megnevezte a kisebbségekhez tartozó személyek és az őslakos kisebbségek kultúráját is.
„Mindannyian tudjuk, hogy e területen nagyon sok a probléma, teendő. Ha valahol érvényesül diszkrimináció, ezeken a területeken sokszorosan” – hangsúlyozta Szabó Vilmos. Kiemelte, hogy sok nemzeti kisebbség – így a magyar kisebbség is – szenved az anyanyelv használatának korlátozása miatt. Számos országban maguk a törvények diszkriminálnak, mint például az államnyelvről szóló törvény Szlovákiában – tette hozzá.
Nagy Gábor Tamás úgy fogalmazott, hogy Szlovákiában a jogi szabályozás teljes ellentétben áll az ET-ülés napirendjén szereplő előterjesztés következtetéseivel. A szlovák nyelvtörvény – mondta – bírsággal fenyeget arra az esetre, ha a szlovákiai magyar kisebbség az anyanyelvét használja, igyekezvén életben tartani saját kulturális gyökereit. A lehetséges szankciók aláássák a véleménynyilvánítás szabadságát, és súlyosan korlátozzák a közösségi kulturális életben való részvétel jogát – hangsúlyozta a fideszes képviselő.
A kulturális jogok érvényesítése érdekében a tényleges megoldás az egyes nemzeti kormányok feladata és felelőssége – emelte ki a vitában MSZP-s politikus. Egyúttal méltatta, hogy a francia képviselő előterjesztése konkrét javaslatokat fogalmaz meg az egyes országok kormányai számára, valamint szorgalmazza az ET, az EU és az UNESCO szorosabb együttműködését, konkrét cselekvési terv kidolgozását.
A jelentés azon részével kapcsolatban, amely a digitális eszközök fontosságát emeli ki, Nagy Gábor Tamás megjegyezte: ezek az eszközök segíthetnek az emberek közötti kapcsolatok építésében, de nem helyettesíthetik sem a személyes kommunikáció, sem a szervezett kulturális események fontosságát.

MTI, MNO nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31926,31561,31519,31384″}