32216

A parlament utolsó ülésének nyitányára rányomta bélyegét a Gorilla ügy által kiváltott tiltakozás, de a szabálysértési mentelmi jog megszüntetése körül kialakult huzavona is. Míg az SaS és az Egyszerű Emberek (OĽ) azt követelték, hogy a mentelmi jogról a program első pontjaként tanácskozzanak, a Smer javasolta az összes képviselői javaslat elvetését, beleértve a sajátjaikét is. Attól tartottak, hogy a mentelmi jog megtárgyalása után a kormánypártok elvetnék a többi képviselői javaslat megtárgyalását.

A Smer azt akarta, hogy vagy csak a kormányjavaslatokról tárgyaljanak, vagy az összes képviselői javaslatról is. Különben készek két héten keresztül, minden nap összehívni a parlament rendkívüli ülését. „Ha dzsihádot akarnak, megkapják” – mondta Robert Fico, a Smer-SD elnöke. Azzal érvelt, hogy az ő pártjának is egy sor kezdeményezése van a programban, beleértve azt a határozatot is, hogy a kormány tegyen javaslatot az árdrágítás megoldására. „Az emberek számára sokkal fontosabb az árak alakulása, mint a mentelmi jog megléte vagy nem léte.” – állította Fico. Amennyiben a szabálysértési mentelmi jogról szóló törvényt normális formába öntik, a Smer nem lát problémát annak támogatásában. A Smer alelnöke, Marek Maďarič a mentelmi jogról szóló tárgyalásokat csak a kormánykoalíció választások előtti szemfényvesztésének tartja, és rámutatott, hogy másfél év alatt nem tudták megszavazni, bár megvolt hozzá a megfelelő számú szavazatuk.

Fico úgy gondolja, hogy a parlamentre „néhány politikai félnótás kéthetes cirkusza vár, akik csak azért fognak őrjöngeni, hogy bemutassák klasszikus, választások előtti rivalizálásukat”.

(Pravda, Felvidék.ma)