32244

Pénteken, február 3-án a délutáni órákban Szlovákia több városában is tüntetésekre került sor a Gorilla ügy kirobbanása kapcsán. Az interneten 40 ezren jelezték részvételüket. (Frissítve)

Pozsonyban az SzNF téren néhány perccel 16.00 óra után kezdődött el a kettes számú, Gorilla ellenes tiltakozás. A tüntetés egyik szervezője Lucia Janovičová felhívta a résztvevőket, hogy „Viselkedjünk emberek módjára”, vagyis tartózkodjanak a múlt héten történtek megismétlésétől, amikor tojással és banánnal dobálták meg a parlament épületét. Negyed öt felé több mint ezer ember tartózkodott már a téren, de minden irányból érkeztek az újabb és újabb csoportok. A szervezők pedig elfoglalták helyüket a tömegben, hogy ügyeljenek a megmozdulás békés lefolyására. Öt óra előtt a tér mintegy félig telt meg.

A szoborcsoport melletti rögtönzött pódiumot sárga szalaggal kerítették el a szervezők. A tüntetők transzparenseket tartottak, különféle feliratokkal, melyeken a közvetlen demokráciára való felhívások dominálnak. Az első sorokban az egyik résztvevő egy szimbolikus akasztófát hozott magával, melyen egy plüssmajom lógott. Elenyésző számú rendőr járőrözött a téren.

A szervezők 10 000 embert vártak a pozsonyi tüntetésre, ezt a számot valószínűleg túl is lépte a megjelentek száma. Több felszólaló is beszédében megemlítette, hogy nem tojást és banánt jöttek dobálni, hanem politikai változásokat és a Gorilla ügy következetes kivizsgálását követelik. A tömeg, rendőri biztosítással az SzNF térről a kormányhivatalhoz vonult át.

Tom Nicholson, Szlovákiában működő kanadai újságíró a Gorilla ügyről írt könyvének betiltása kapcsán elmondta a tüntetésen, hogy igyekezni fog módot találni, hogy a könyv mégis eljusson az olvasókhoz. Az ő felszólalását nagy ovációval és hatalmas tapssal fogadták a tüntetők. Nicholson arra biztatta a jelenlévőket, hogy annak ellenére, hogy a Gorilla ügy hatalmas dühöt kelt bennük, ne maradjanak passzívak és próbáljanak meg valamit tenni a helyzet megváltoztatására. Ennek egyik módja, hogy a márciusi választások alkalmával üres borítékot dobnak az urnába.

Az ország további hét városában is tiltakozó akciókat szerveztek. Trencsénben 2500 résztvevőt vártak a szervezők. A TA3 hírtelevízió szerint mintegy 300 embert vonzott a Gorilla ellenes megmozdulás.

Zsolnán is körülbelül 300-an jelentek meg a sme.sk tudósítása szerint, miközben nacionalisták egy kisebb csoportja is befutott. A szervezőkkel azonban állítólag megegyeztek, hogy nem okoznak botrányt. Valaki azonban a tömegben meggyújtott egy füstbombát.

Poprádon az erős fagy ellenére is megjelent kb. 300 tüntető. Az emberek a templomok közötti térségben gyülekeztek. Az akció 18.00 óráig tartott.

Kassán későbbre halasztották a tiltakozás kezdetét. Az interneten bejelentkezett 7000 ember közül a tüntetésen kb. 1000 jelentek meg.

Nyitrán becslések szerint mintegy 800-an vettek részt a tiltakozáson. A szónokok között, a Svätopluk téren felszólalt Eduard Chmelár baloldali aktivista is. A sme.sk értesülései szerint a tömegben ott volt Peter Lednár, Aranyosmarót polgármestere és Vladimír Špánik, a ZOMOS elnöke is.

Zólyomban kb. 2000 tüntető fejezte ki nemtetszését. A TA3 televízió szerint nyugdíjasok is részt vettek. A korrupció elleni tiltakozás két óráig tartott. A besztercebányai tüntetést február 8-ra tették át.

Eperjesen egyes becslések szerint 500-an jelentek meg. A nyilvános megmozdulás a Fő utcán, a templom mellett kezdődött. Onnét vonultak át a résztvevők az egykori Klub mozihoz, majd vissza.

A tiltakozók 10 pontban foglalták össze követeléseiket. Ezek között szerepel az érintettek titoktartási kötelezettségének azonnali feloldása, a Gorilla aktában szereplő pártok képviselőinek lemondása politikai tisztségeikről és visszalépésük a parlamenti választások jelöltlistáiról, valamint az előrehozott választások szeptemberre halasztása.

Pozsonyban a békés tüntetés a kormányhivatalnál rendbontásba torkollott. Az első gondok akkor jelentkeztek, mikor a tüntetők kinyitották a kormányhivatal kertjének kapuját és bementek annak területére. A rohamrendőrség megjelenése után azonban el is hagyták a területet, de tojással és petárdákkal dobálták a rendőröket.

Az első rendőrségi beavatkozásra a parlament épületénél került sor, ahol a rendőrök felszólítása után sem akart oszolni a tüntető tömeg. Ekkor a szlovák sajtóban radikálisoknak és extrémistáknak nevezett tüntetők, akiktől a megmozdulás szervezői természetesen elhatárolódtak, útburkoló köveket dobáltak a rendőrök felé, mire azok könnygázzal és vízágyúval válaszoltak, majd kiszorították a tüntetőket a parlament elől. Négy rendőr megsérült, hét tüntetőt előállítottak.

(SITA, Felvidék.ma)