pereny cim

Február 17-én nyitotta meg kapuját Perényben a Nemzetközi Vállalkozói Konferencia Központ, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Program támogatásával. Korábbi írásainkban már beszámoltunk a „Kulcs a sikerhez” programról, amelynek keretében sorrendben a harmadik intézményt adták át, öt partner összefogásának eredményeként. A projekt vezetőpartnere a miskolci székhelyű EURU-WORLD-BAU Nonprofit Kft., partnerek: a szlovákiai Szövetség a Közös Célokért társulás, Hejce Önkormányzata Perény-Hím Önkormányzata, valamint a kassai Rovás Polgári társulás. A HUSK program keretében megvalósuló projekt első beruházása a Miskolcon létrehozott Nemzetközi Elméleti Oktatási Intézet, a második a hejcei Nemzetközi Turisztikai Gyakorlati Oktatási Intézet, s a pénteken átadott perényi konferencia központ megnyitásával zárult a beruházások sora. A projekt célja, a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a határ menti régióban. A projekt időtartama alatt több tíznapos képzés valósul meg, ezek során a résztvevők betekintést nyerhetnek a vállalkozásokat érintő fontosabb szabályokba, törvényekbe, valamint gyakorlati képzésen vehetnek részt, ennek témája a falusi turizmus. A most átadott konferencia központban több vállalkozói konferenciát is terveznek, valamint tervben van egy nemzetközi vállalkozói klub létrehozása is, mellyel hosszútávú együttműködést kívánnak biztosítani a határ két oldalán működő vállalkozások részére. A rendezvény a szlovák és magyar himnusz eléneklésével kezdődött, majd Perény-Hím önkormányzata nevében pedig Adriana Baranová üdvözölte a vendégeket. A VITEA alapítvány részéről  Szabóné Kémeri Klára beszámolt a program eddigi eredményeiről, az épület felújításának előzményeiről. A következő felszólaló a Bódvavölgye Községei Társulás elnöke, Szepsi polgármestere, Zachariás István volt, aki nagyra értékelte az öt partnerszervezet igyekezetét.

{phocagallery view=category|categoryid=417|imageid=12437|detail=0|float=right}Visszaemlékezett, milyen állapotban volt a régi kultúrház épülete, s milyen csodálatos intézmény lett belőle. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra is, hogy parlamenti választások előtt állunk, hogy olyan képviselőket kell választani akik szem előtt tartják a térség érdekeit. Múdra Rozália, Kassa Megye volt igazgatója, a határ menti együttműködés kezdeteiről beszélt, s kiemelte az uniós támogatások jelentőségét Kassa Megye, valamint Borsod Abaúj Megye társadalmi és gazdasági fejlődésében. Furik Csaba megyei képviselő, Kisgéres polgármestere, a megye Határon Átnyúló Együttműködés Bizottságának munkájáról ejtett pár szót, majd Papp Adriana, Debrőd polgármestere a Rovás Polgári Társulás projektben vállalt szerepéről beszélt. Magát a projektet és a projektben vállalt kötelezettségeket Szabóné Kémeri Klára ismertette. Megszólalt Kondás Aranka és Csorba Miklós is, két résztvevője a képzéseknek, aki nagyra értékelték az ott megszerzett tudást és tapasztalatot. A Szövetség a Közös Célokért társulást a program koordinátora, Vitéz László képviselte, aki csatlakozva a gratulálókhoz, azt kívánta, hogy Perény, Hím és Felsőlánc lakói élvezzék az intézmény lehetőségét, és minél több kulturális, társadalmi megmozdulás színhelye legyen az új központ. Az épület átadásakor a nemzeti színű szalagot Múdra Rozália és Baranová Adriana vágták el.
Az ünnepi műsorban Mizsák Bertalan mondott verset, valamint Takács Alica, a Szepsi Művészeti Iskola Perénybe kihelyezett részlegének diákja cimbalmon muzsikált, Varga Györgyi, a művészeti iskola tanára kísérte zongorán. Az ünnepi műsor után következő megvendégelés alatt Nyíri Béla és lánya, Varga Györgyi szolgáltattak élő zenét.

Felvidék.ma, Vitéz László

KÉPGALÉRIÁNK ITT tekinthető meg

{iarelatednews articleid=”32184″}