32377

 Több mint négy év telt el a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség legutóbbi tisztújítása óta, így az ország legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági szervezete szombaton új tisztségviselőket választ. A szavazásra jogosult cserkészvezetők Érsekújvárott gyűltek össze.

Csémi Szilárd, az SZMCS 2007-ben megválasztott ügyvezető elnöke elmondta, az anyagi gondokkal küszködő szervezet gazdálkodását sikerült stabilizálni, a megörökölt hiányt lefaragni, illetve újabb támogatókat találni, így anyagi gondok nem veszélyeztetik a működést.

„Mozgalmunk életképességének demonstrációja a 2011 nyarán, 600 fővel megrendezett IV. Szövetségi Nagytáborunk volt, melynek előkészítésébe a legtehetségesebb vezetőink kapcsolódtak be. A tábornak nem vártan nagy sajtóvisszhangja volt idehaza és az anyaországban egyaránt” – mondta Csémi Szilárd.

A szövetség minden évben megrendezte vezetőképző táborait. Az elmúlt négy évben mintegy 300 fő vett részt ezekben. „Tagjaink számos külföldi, nemzetközi táborban vettek részt, sikerült eljutnunk a cserkészek világtalálkozójára is” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke, aki ellenjelölt nélkül indul a szombati tisztújításon.

Tervei között a taglétszám növelése, népszerűsítő és módszertani kiadványok kiadása, és a nemzetközi kapcsolatok erősítése szerepel. Az SZMCS az elkövetkező években kiemelt figyelmet szeretne fordítani a szórványvidéken végzett cserkészmunkára is.

szmcsp, Felvidék.ma