32980

Pavol Rusko volt gazdasági miniszter a Gorilla-ügyet vizsgáló speciális rendőrségi egység és a Korrupcióellenes Hivatal első gyanúsítottja.

A vád a PPC (gáz-gőz erőmű) társaság eladásával, illetve előnytelen privatizációjával van kapcsolatban, mely során 42 milliós kár érte az államot. Ha a vád beigazolódik, Rusko akár 12 évre is börtönbe kerülhet.
A Gorilla-ügy egy 2005-2006. évi lehallgatási botrány, mely során kiderült, politikusok és pénzemberek találkoztak, és többek között arról egyezkedtek, mit és hogyan kellene privatizálni, illetve kinek mekkora részesedés-provízió jár ezért. Rusko 2006-ban lett gazdasági miniszter. Pavol Rusko a vádakat elutasította, úgy nyilatkozott, a privatizációs ügyletért a Nemzeti Vagyonalap akkori vezetője, Anna Bubeníková felelős, mert az egész ügyet a vagyonalap bonyolította le. Rusko azt állítja, gazdasági miniszteri aláírása egyetlen, a PPC esetében megkötött szerződésen sem szerepel.
Daniel Lipšic belügyminiszter március 5-én kezdeményezte a főügyészségén a PPC privatizációjának megsemmisítését.
A Penta pénzügyi csoport szerint a vád hazugságokon alapul. Tom Nicholson kanadai újságíró szerint a rendőrségnek olyan bizonyítékai vannak, hogy a Gorilla-ügyet már nem lehet szőnyeg alá söpörni.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32831″}