fico-robert08

Semmilyen problémát nem lát Robert Fico kormányfő abban, hogy gazdasági minisztere egyik lakóingatlanát hét év óta a Penta egyik tulajdonosa bérli.

„Ha van ingatlana, bérelje azt akár Fidel Castro, az sem gond”, jelentette ki a Markíza kereskedelmi televízió vitaműsorában, utalva rá: Tomáš Malatinskýnak e lépésében a korrupcióra specializálódott civil szervezetek sem találnak kivetnivalót. „Én Malatinský úr munkájára vagyok kíváncsi. Eredményeket várok tőle” – mondta.

Ahogyan Ján Richtertől, a szociális tárca vezetőjétől is, akit jó menedzsernek és szociálisan érzékeny embernek tart, s éppen ilyenre van szüksége ennek a tárcának napjainkban, fejtette ki. Ľubomír Jahnátek földművelési miniszteri jelölését, ami nagy meglepetésnek számít, szintén a politikus kvalitásaival indokolta. Fico szerint az élelmiszer-árak terén is szigorú szabályozásra van szükség. Hogy az ilyen munkára képes, ezt szerinte Jahnátek előző minisztersége idején bizonyította. Fico szerint: „ha az embereknek nem tudunk segíteni a nyugdíjak vagy a minimálbérek emelésével, akkor az árpolitikával kell védeni őket”. Az energiaárak és az élelmiszerárak kordában tartása ezért fontos. Az energiaágazatban elsősorban a kormány gázművekben betöltött szerepének erősítése jelenthet járható utat, az élelmiszeriparban az árszabályozás és az üzletláncok működésének szigorúbb szabályozása. Jahnátek elsődleges feladata az lesz, hogy az új szabályozókat megfogalmazza.

Robert Fico az egészségügy finanszírozására elsősorban a biztosítók kasszáiban fogja keresni a pénzt. Erkölcstelen szerinte, hogy a befizetett közpénzekből évi 60-80 millió eurót vesznek ki a biztosítók, miközben az ellátórendszert nem finanszírozzák meg a szükségleteknek megfelelően. Arra készül, hogy egy, az alkotmánnyal és az európai szabályozókkal összhangban álló törvénnyel tiltsa meg a nyereségképzést a törvényi alapon befizetett járulékokból.

NGYR, Felvidék.ma