gasparovic ivan 03

Szlovákia a jövőben sem mond le az atomenergia előállításáról –  mondta Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök Pozsonyban a Heinz Fischer osztrák államfővel folytatott munkamegbeszélésen.

Ausztria évek óta bírálja Szlovákiát a jászlói (Jaslovské Bohunice) és a mohi (Mochovce) atomerőművek miatt. Több pert is indított a szlovák atomerőművek leállítása érdekében, s a jászlói erőmű két blokkjának leállítását annak idején a szlovák EU-csatlakozás feltételeként szabta meg. Fischer és Gašparovič keddi találkozója megerősítette azt a véleményt, hogy a szlovák-osztrák kapcsolatokban továbbra is a szlovákiai atomenergia-termelés az egyetlen, komolyabb vitákat kiváltó kérdés.
Gašparovič a találkozót követő sajtóértekezleten elmondta: Szlovákia függ az atomenergiától, a jövőben sem mondhat le róla. Rámutatott: az ország áramszükségletének több mint a felét ebből a forrásból nyeri. Megjegyezte: emellett Szlovákia számára is rendkívül fontos a biztonság, ennek érdekében beruházásokat akarnak megvalósítani. A téma kapcsán Heinz Fischer leszögezte: az osztrák fél számára a biztonság az elsődleges.
Koszovó kérdésével kapcsolatban Fischer annak a nézetének adott hangot, hogy Szlovákia álláspontja pragmatikus. “Olyan megoldásokat kell keresnünk Belgrádot és Pristinát illetően, hogy azokba az EU, a többség véleményét is bele tudjuk foglalni” – szögezte le az osztrák államfő. Szlovákia azon öt EU-tagállam közé tartozik, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét.