35048

Augusztus 2-án, csütörtökön befejeződött a parlament 5. ülése, másnap reggel elkezdődött a 6. ülés is. A Smer 9%-ról 4%-ra kívánja csökkenteni az ún. második pillérbe fizetett járulékok arányát.

Csupán azért kezdődött új ülés, mert az ellenzék vitatta, hogy Pavol Paška házelnöknek jogában áll-e új programpontokat beiktatni a parlamenti ülésszakokba. Paška ezt a kérdést úgy oldotta meg, hogy befejezte a folyó ülést, és rögtön összehívta a következőt.

Az 5. ülésen végül is nem szavaztak a szociális biztosításról szóló törvénytervezetről, ez a hatodik ülésre maradt. Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) megpróbálta elérni, hogy a parlament alkotmányjogi bizottsága üljön össze, és döntsön arról, hogy ez valóban bekerülhet-e a 6. ülés programpontjai közé, ugyanis az ellenzéki képviselők szerint az alkotmány értelmében ezt a törvényt nem lehet gyorsított eljárással kezelni. Žitňanská próbálkozását a plénum elutasította.
Hasonló sikertelenség koronázta Jozef Mihál (SaS) javaslatát. Ő azt akarta, hogy a törvénytervezetet utalják vissza a tárcák közötti véleményezési eljárásba, és a közvéleménynek is módja legyen észrevételezni a törvénytervezetet.
Martin Poliačik (SaS) a gyorsított eljárást akarta érvényteleníteni – ugyancsak sikertelenül.
Robert Fico miniszterelnök is felszólalt az ülésen, közölte, az ellenzék érvénytelenítette a procedurális dolgokról kötött korábbi egyezségeket. A miniszterelnök elmondta, azért jött a parlamentbe, hogy az ellenzék meggyőződhessen arról, hogy nem a Kanári-szigeteken nyaral.

A Smer 9%-ról 4%-ra kívánja csökkenteni az ún. második pillérbe fizetett járulékok arányát, és ezzel 40 milliárd eurós pluszjövedelem kerülne az államkasszába, pontosabban az első, állami nyugdíj-biztosítási pillérbe. Ezt a Smer már szeptembertől életbe akarja léptetni, ezért a gyorsított eljárás…

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34994,35021″}