35521

Családi napokat tartott a kistárkányi Nagycsaládosok Egyesülete. A gazdag program mellett sor került a Kárpát-medencei Családszervezetek tanácskozására is.

A szeptember 7-8-9-én Nagytárkányban, a “Nyissunk egymás felé” gondolat jegyében tartott rendezvényen a kistárkányi szervezet nevében Buzogány Katalin elnök fogadta a családi szervezetek képviselőit, akik Erdélyből, Kárpátaljáról, Vajdaságból, Magyarországról és természetesen Felvidék további településeiről érkeztek. Előadásokat és megbeszéléseket tartottak a család összetartó erejéről. Megvitatták a “Családlánc” alapgondolatát és működési tervezetét, bemutatták az eddig történt eseményeket, beszéltek a jövőbeni együttműködés további lehetőségeiről.

Az ünnepség kezdetén felavatásra került a Családláncot szimbolizáló kopjafa, melyen a Kárpát-medencei Családszervezetek vezetői elhelyezték emlékszalagjaikat, ezzel is szimbolizálva az együvé tartozás fontosságát, a közösség építő erejét.
A családi nap természetesen a gyermekeké is volt, a szervezők számos érdekes programmal várták őket. Volt kopjafaállítás, kézműves foglalkozások, Tisza-parti séta, gulyásfőzés, és az érdeklődők a nagytárkányi Sóházat is megtekinthették.

A kistárkányi önsegélyező szervezetet Buzogány Katalin hatgyermekes családanya alapította. A keleti végeken a nagy arányú munkanélküliség miatt főleg a karitatív tevékenységre kell összpontosítani, hiszen az állami szociális háló lyukas. Már vagy 50 nagycsaládot tömörít a belügyminisztériumban bejegyzett kistárkányi székhelyű Nagycsaládosok Egyesülete, amelynek segítségével egyszerűbbé vált az ügyintézés, a külföldi pályázatokon való részvétel. Az egyes régiókban tevékenykedő szervezetek vezetői tartják a kapcsolatot, tudnak egymás nehézségeiről, sikereiről, és érzik, hogy közösen többet tehetnének.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ez év májusában alakította meg a Kárpát-medencei Családláncot, amelynek célja, hogy felkutassa és összefogja a határon túli magyarlakta területeken a családdal foglalkozó civil szervezeteket, és így is elősegítse együttműködésüket a közös célok elérése terén , tapasztalataik megosztását. Családlánc tagszervezetei között a Felvidékről a kistárkányaik mellett ott van a Fecske Nagycsaládosok Társulása és a Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesülete.

Felvidék.ma, ON

 {japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/09/35521_1.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/09/35521_2.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/09/35521_3.JPG, images/stories/_esemenyek/2012/09/35521_4.JPG” width=”100″ height=”200″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}

{iarelatednews articleid=”33869″}