lipsic-daniel01

Az ABAKIS ügynökség felmérésén augusztus 2. felében a pártok politikai népszerűségi listáján 10,53 százalékkal második lett Daniel Lipšic (lehetséges) pártja.

Az 1 048 személy megkérdezésével végzett közvélemény-kutatáson arra kellett válaszolni, melyik pártra szavazna a megkérdezetett. Kimondottan rákérdeztek, hogy kire szavazna akkor, ha a választásokon Lipšic új pártja is indulna. A megkérdezettek 42,94 százaléka a Smerre adta volna a voksát, 10,53 százaléka Lipšic pártjára. A további sorrend: 3. – Matovič politikai csoportosulása 9,83 %-kal, a 4. a Kereszténydemokrata Mozgalom 6,93, az 5. a Szabadság és Szolidaritás 6,79 %-kal, 6. a Szlovák Nemzeti Párt 5,40 %-kal, 7. az SZDKU 5,26 százalékkal. A parlamenti küszöböt más pártok nem lépték át.
Az ABAKIS vezetője, Peter Šrůtek a sajtónak azt mondta: Lipšic mozgalmát azért sorolta be a kutatásba, mert már korábban más ügynökségek is ezt tették. Megrendelést erre senkitől nem kaptak, a kutatást nem Lipšic mozgalma finanszírozta. Ezt erősítette meg Grendel Gábor is, Daniel Lipšic képviselői asszisztense.
Ján Baránek, a Polis Slovakia ügynökség vezetője furcsállja, hogy egy nem létező politikai erő is bekerült a felmérésbe, Pavel Haulík, az MVK igazgatója viszont nem, s szerinte az a fontos, hogy az alakuló új mozgalomnak van választói potenciálja. Szokatlannak csak azt nevezte, hogy a kérdés hangsúlyosan figyelmeztet Lipšic mozgalmára. Ők az először szereplő pártok neve mellett zárójelben szokták feltüntetni azok vezetőjét vagy alapítóját. Haulíknak nem az elért eredmény mérvadó, hanem az, hogy ennyi megkérdezett lenne hajlandó mérlegelni egy ilyen új politikai erő támogatását.
Az ügynökségek közül néhány hónapja a Focus már vizsgálta, mit szólnának az emberek Lipšic új pártjához. Martin Slosiarik szerint – aki egyébként osztja Haulík véleményét – ez az ő szakmai kíváncsiságuk számlájára írható, ezért nem is publikálták az eredményt. A Focus a mozgalom bejegyzésére vár, de legitimnek tartja, ha mások ezt megelőzően is besorolnak valakit a kutatásaikba.

A SITA és az aktualne.sk nyomán NGYR, Felvidék.ma