35750

A tél beköszönte előtti karbantartásiés infrastrukturális munkákra invitálja a tagságot és a szimpatizánsokat a Reviczky Társulás – tájékoztatta portálunkat a társulás elnöke, Wirth Jenő.

A munkálatokra 2012. szeptember 29-én reggel 8,00 órai kezdettel kerül sor. “Minden ügyes kezű mesterembert vagy „segédet”szívesen látunk, a takarítási munkák pedig október 1-jén hétfőn lesznek, szintén önkénteseket várunk. Ezeket a munkálatokat önerőből igyekszünk fedezni, viszont a  tömör ajtók cseréjére és az elöregedett kazáncseréhez mindennemű felajánlást tisztelettel fogadunk.
Az integrált térfigyelő és riasztórendszer telepítését és a legutóbbi gyújtogatás után a homlokzat kijavítását, újrafestését a nyár folyamán
önerőből és lelkes szponzorok támogatásával megoldottuk. A Ház fölötti új utcai világítótest üzembehelyezését a városházán kieszközöltük.” – mondta Wirth Jenő, akinél a 0905 328174-es telefonszámon lehet jelentkezni, érdeklődni. A bontási munkálatok után pedig takarításra várnak önkénteseket, hétfőre, október 1-re (erre Kiss Beáta alelnöknél lehet jelentkezni, tel.: 0908 697689).

Felvidék.ma, K.Á.