35778

 Idén többek közt a Monostori Erőd is csatlakozik a Turizmus Világnapjához, a II. Nagy Magyar Turizmusnaphoz, azaz a Magyar Turizmus Zrt. azon vendégbarát akciójához, hogy szeptember 27-én kiemelt figyelemben részesüljenek a belföldi és külföldi vendégek.

A kezdeményezés célja, hogy felhívja a turisztikai szakma és a hazai lakosság figyelmét a vendégbarát viselkedés jelentőségére, a folyamatos szemléletformálás szükségességére. Az MT Zrt. az akcióval továbbá tudatosítani kívánja, hogy a turizmus milyen fontos szerepet tölt be a magyar gazdaságban, hiszen közel 400 ezer embernek biztosít munkát közvetlenül és 1322 milliárd forinttal járul hozzá a GDP-hez. Idén az ENSZ Turisztikai Világszervezete a Turizmus Világnap központi témájaként a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatát jelölte meg a „Tourism & Sustainable Energy: Powering Sustainable Development” címmel.

Komáromban e nap alkalmából a Monostori Erőd is apró ajándékokkal, akciókkal kíván kedvezni látogatóinak, különösképpen a gyermekeknek.
Az erőd udvarán fotópontok kerülnek kihelyezésre, ahol a látogatók megörökíthetik magukat huszárként, elegáns XIX. századi úrként vagy úrhölgyként háttérben Közép-Európa legnagyobb újkori erődjével, miközben a tárlatvezetők korhű ruhában vezetik körbe a vendégeket a túraútvonalon.

Győr is csatlakozik a második Turizmus Világnap akcióhoz. 2012. szeptember 27-én több turizmusban érintett részvételével megvalósuló programhoz csatlakozik a Baross úti Látogatóközpont – Tourinform iroda Győr, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Turizmus Intézet és oktatószállodája a Hotel Famulus****, a Hotel Ibis, a Hotel Kálvária, a Hotel Rába, és a Fehér Hajó Panzió. A Turizmus Intézet Turizmus-vendéglátás szakos hallgatói a város központjában a Baross úton, valamint több győri hotelben osztanak gyermekrajzokat Győrről. A “kis műalkotásokat” a Nádorvárosi Ének- Zenei Általános Iskola diákjai készítik. A rajzokból októberben kiállítást is tervezünk a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A programhoz való csatlakozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai szakosztályának tagjai koordinálják.

A Balaton régióban a következő helyszínek, az alábbi kedvességgel és túraajánlattal csatlakoznak a Turizmus Világnap akcióhoz:
Balatonfüred hírét évszázadok óta öregbítik a mélyből feltörő szénsavas források. Az ivókúraként gyomorhurut, epe- és bélbántalmak és cukorbaj ellen is hatás füredi savanyúvizet a Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők Társaságának tagjai reformkori öltözetben korzózva kóstoltatják csütörtök délután a Tagore sétányon. A Balatonfüredi Tourinform Iroda is tárt karokkal – és finom cukorkával, kisebb ajándékokkal – várja a vendégeket. Aki pedig a cukorkán kívül valami „Füredire” is vágyik, az megvásárolhatja Pálffy István: Balatonfüred és Tihany című útikönyvét.
A Turizmus Világnapján Balatonfüred Reformkori városrészét, ingyenes séta keretén belül is megismerhetik az érdeklődők a Füredkult jóvoltából.
Balatonföldváron, a Turizmus Világnapja alkalmából minden érdeklődő részt vehet a Balatonföldvári Kistérségi Turisztikai Egyesület által szervezett ingyenes, gyalogos városnéző Keltatúrán. Indulás időpontja: 10.00 órakor a Tourinform iroda elöl.
A Zalakarosi fürdőbe látogató vendégek kényeztető Thermo Spa wellness kezelést kapnak ajándékba.
Balatonalmádiban a Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** kedvezményes csomagajánlatokkal vár minden kedves vendéget a Turizmus Világnapján és az azt követő hétvégén. A Balatonalmádi Turisztikai Egyesület a Turizmus Világnapján és az azt követő hétvégén házi süteménnyel és üdítővel, helyi borral várja a vendégeket. Pénteken (szeptember 28-án) 15:30 órától ingyenes, vidám hangulatú városnézéssel kedveskednek az érdeklődőknek.
Hévízen a Tourinform Iroda a Tófürdővel együttműködve egy-egy „mosoly-„kupon” –nal kedveskedik a vendégeknek, amivel aznap térítésmentesen vehetnek igénybe egy szolgáltatást.

“Az idei évben az ENSZ turisztikai világszervezete központi témaként a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatát emelte ki. Magyarországon is egyre több fejlesztésben is megjelennek az olyan fejlesztési források, pályázati lehetőségek, amik a fenntartható energia és a turizmus kapcsolatát emelik ki. Fontos ez, mert ez egy olyan iparág, ami folyamatos növekedésben van. Az idei évi előrejelzések alapján a világ utazóinak száma át fogja lépni az 1 milliárd főt. Ezzel a világ második legfontosabb iparága, de 2020-ra a különböző előrejelzések szerint a turizmus a világ legfontosabb gazdasági ágazata lesz. Nagyon bízom abban, hogy 2020-ra Magyarországon is a turizmus lesz a legfontosabb gazdasági iparág. Megmozdul a szakma” – nyilatkozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: “Talán nagyon kevesen tudják Magyarországon, hogy a turizmus munkáltatói szempontból is a második legfontosabb iparág. Közvetlenül közel 400.000 ember dolgozik Magyarországon a turizmusban. Ez a nap róluk is kell, hogy szóljon. 400.000 ember a magyar foglalkoztatásban nagyon kiemelkedő eredmény. Összesen csak a turisztikai szektorban a tavalyi évben 1117 milliárddal járultak hozzá a magyarországi gazdasági bevételekhez. Úgy gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék mindannyian magunkra, akik a turizmus szektorban dolgozunk” – fogalmazott Horváth Gergely.

Egy kedves mosoly, néhány kedves szó, az előzékeny és segítőkész magatartás nem pénz kérdése. A Magyar Turizmus Zrt. széles körű szakmai összefogást hirdetett annak érdekében, hogy legyen a Turizmus Világnapja (szeptember 27-e) minden évben az a nap, amikor kiemelt figyelemben részesítik a vendégeiket.

Felvidék.ma