Október 21-én, a hivatalos emléknap előtt 2 nappal emlékeztek meg Zselízen, az 1956-os eseményekről.
Magyarországon „hosszúhétvége” és munkaszüneti nap keretén belül már sok-sok éve hagyományosan megemlékeznek a forradalomról, ám Felvidéken ennek tradíciója még mindig gyerekcipőben jár sajnos, s nem vált olyan mértékűvé, mint a március 15-ei tiszteletlerovások. Pedig semmivel sem csekélyebb jelentőségű egyik sem a másiknál, nemzetünk történelme szempontjából.
Zselízen is, 1989 óta, amióta bárminemű retorzió nélkül le lehet róni kegyeletünket, csupán 3. alkalommal került megrendezésre ilyen jellegű tiszteletadás. De a rendezők bizton remélik, hogy eztán, minden évben meg lesz tartva az emlékezés és a város lakosai közül is egyre többen fogják érezni szükségét annak, hogy tisztelettel emlékezzenek azon sok ezer hősre, akik 56 évvel ezelőtt értük is belekiáltottak a nagyvilágba. Mert bizony ’56 szelleme mindmáig ott szunnyad, abban a bizonyos magyar virtusban, melyre olybá büszkék vagyunk.
Az emlékestre a helyi Magyar Házban került sor, melynek keretén belül előadást tartott a Honvédelmi Minisztérium főmunkatársa, Illésfalvi Péter, hadtörténész, aki rendhagyó módon 56 fényképből álló prezentáción keresztül mutatta be a korabeli eseményeket társadalmi szempontból, konkrét történeteken vizualizálva. Rámutatván ezekkel olyan emberközeli, személyes tényezőkre, amiket a történelemkönyvek hasábjairól nehezen tud érzékelni az olvasó. Ezen kívül a szervezők több korabeli hang, kép és filmanyaggal szemléltették az akkori forradalmi hangulatot, majd végül az emlékest méltóságteljes lezárásaként az összegyűltek együtt énekelték el a Himnusz biztató sorait.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36164″}
