36729

 A vidékfejlesztési támogatásokon belül a fiatal gazdák lehetőségei nőni fognak, mert az uniós támogatási rendszer átalakul és a nemzetállamok tematikus alprogramot is létrehozhatnak számukra – mondta V. Németh Zsolt magyar vidékfejlesztésért felelős államtitkár Búcson.

A november 23-án, pénteken rendezett konferencián, melyet a magyar és a szlovák fiatal gazdák szervezetei tartottak V. Németh Zsolt többek közt kifejtette, hogy a fiatal gazdálkodók támogatása nem korlátozódhat egyetlen programra, hanem át kell fognia az egész vidékpolitikát. “Magyarország egészen biztosan élni fog ezzel a lehetőséggel és már a tervezési folyamat során intézményesített kapcsolatot alakítunk ki a gazdálkodókkal” – közölte az MTI-vel.
Az államtitkár kiemelte, a pályázatoknál többletpontokkal díjazzák a fiatal gazdákat, akik pozitív megkülönböztetést élveznek majd a földszerzés során is.
A Magyarország és Szlovákia közötti együttműködés példájaként a helyi termékek piacra jutását és a LEADER programot említette, amelyben a nemzeti vidéki hálózatok már megállapodást kötöttek a közös programokról. A magyar AGRYA szervezet Vidékkaland nevű kezdeményezését, ahol városi fiatalok mehetnek falusi gazdákhoz dolgozni, kiterjesztik Szlovákiára is, a helyi fiatal gazdák szervezetének segítségével. V. Németh Zsolt a támogatások között említette a demográfiai földprogramot, amelyben földhöz juttatják azokat, akik vállalják a gazdálkodást és gyermekeket nevelnek, valamint megemlítette, hogy a helyi termékek piacra jutását segíti majd, hogy a városokat is bevonják a LEADER programba.
Štefan Adam, a szlovák Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a kormány foglalkozik azzal, hogy megkönnyítse a fiatal gazdák földhöz jutását és tárgyalnak arról is, hogy a kezdő gazdálkodók 70 000 eurós támogatást kapjanak, de ezekről végleges döntés még nem született.

MTI nyomán Felvidék.ma