Lassan-lassan világossá válik, milyen is a nyugdíj-rendszerünk. Azok számára biztosan, akik arra kényszerültek, hogy korengedményes nyugdíjazásukat kérjék, s akkor kellett szembesülniük azzal, hogy – mivel legalább 10 éven át nem fizettek járulékot a magán nyugdíjalapjukba – a második pillérből semmilyen juttatásra nincs joguk.
Nekik két választásuk van: vagy befizetik saját zsebükből a hiányzó éveiket, vagy élnek a még adott lehetőséggel, s gyorsan kilépnek a második pillérből, vissza a Szociális Biztosítóban, az első pillérbe, hogy teljes nyugdíjösszeget számolhassanak ki nekik.
A második pillérrel kapcsolatosan ügyelni kell arra is, hogy 2004. január elsejétől a munkanélküliként eltöltött idő alatt a nyugdíjbiztosítás szünetel. Tehát nem számít ledolgozott időnek, sem pótidőnek a munkanélküli-segélyen töltött idő.
Azokban is helyére kerül lassan minden, akik odafigyelnek a csöndesen zajló vitákra, s nem csupán arra kíváncsiak, hogy háromezren vagy háromszázezren léptek-e ki a második pillérből.
A kilépési lehetőség lassan a végéhez ér. Kampány és hűhó körülötte most nincs. Fico első kormányzása alatt volt, s akkor az ország döntő többsége megtanulta: a második pillérből kilépni nem szabad, mert az oda befizetett pénz, az kinek-kinek a saját megtakarítása, ami kizárólagosan az övé, amivel ő rendelkezik… Pedig nem igaz, hogy ő rendelkezik vele, csak ezt már nem mondta el a kampányban senki. A pénzzel egyelőre a magánalapok rendelkeznek. (A befizetésekhez a befizető nem jut hozzá, csak ha időnap előtt meghal, akkor vehetik fel a „megtakarítást” az örökösei.)
Azt hallom, fű alatt egyeztetés indult a parlamenti pártok között. Egyrészt a nyugdíjreform újabb reformjáról, másrészt – s ebben az összes érintett, azaz a magán nyugdíjalapok és nagy biztosítók is – a második pillérből történő nyugdíjfolyósítás részleteinek megalkotása érdekében. Az újabb reform a nyugdíjkorhatár újabb emelését jelenti, valószínűleg 2016-tól, 65 vagy 68 évre.
A második pillérrel kapcsolatos egyeztetés meg a nagy világválságot követő magánbefizetések hányadára vonatkozik. (Most szűnt meg a fele-fele, a 9 – 9 százalék, a jövőben a 12:6-ra szavazna a kormány, de szeretné, ha erről közmegegyezés születne.)
Vissza azonban azokhoz az elképzelésekhez, amelyek a második pillérből esedékes kifizetésekre vonatkoznak. A legtöbb vélemény szerint a nyugdíjba vonuló ügyfélnek a nyugdíjalap kiállítja majd az összegezést, vagyis hogy mennyi pénze van a számláján. Ebből az összegből azután valamelyik üzleti biztosítónál életjáradékot vásárolnak neki, az éppen aktuális várható élettartam függvényében. Egy 62 éves férfi esetében 10-12 évre, egy ugyanilyen korú nő esetében 12-18 évre (pillanatnyilag). A „felhalmozott tőkét” ennyi évre kell elosztani. Ha egy férfi mondjuk összesen 30 000 eurót gyűjtött össze a számláján, tíz éven át legjobb esetben kb. havi 250 eurót kaphat a második pillérből. Ha 12 évre rúg a 62-őn túli várható élettartam, már csak havi 200 lesz a magánnyugdíj. Aki időközben elhalálozik, annak a ki nem fizetett járadéka a biztosítónál marad, hiszen azoknak a nyugdíját is fedezni kell valamiből, akik évekkel, évtizedekkel élik túl a várható élettartamot.
Itt-ott vita van arról is, hogy a magánnyugdíjakat kell-e, s ha igen, ki legyen köteles valorizálni. Meglepő, hogy épp olyan liberális politikusok szájából hallani, hogy ez állami kötelesség lenne, akik petícióztak a magán nyugdíjalapok fenntartásáért, úgymond: mert azok sokkal jobban tudják növelni a megtakarítások értékét, tehát tőlük lényegesen több nyugdíjat kap majd az ügyfél, mint az állami Szociális Biztosítótól.
Lassan minden kiderül, hisz 2014-ben már kérhetőek lesznek az első nyugdíjak a magánalapoktól. Egy év alatt el kell dőlnie a most még csak háttértárgyalásokon vitatott kérdéseknek.
Ngyr, Felvidék.ma
