selye janos gimnazium01

 A 2012-es esztendő bővelkedett sikerekben a Selye János Gimnáziumban is. Az alábbi írásban erről számolnak be.

Az egyes versenyeken különböző összetételű csapatok képviselték a Selye János Gimnáziumot. Az esztendő során sikerült aktívan bevonni a programokba az iskola diákjainak egy ötödét. A Kárpát-medence legnépszerűbb történelmi vetélkedőjén idén 5. helyen végeztek, ami azért is szép eredmény, mert az induló csapatok számát százakban mérik. Nagyváradon Deák Irén tanárnő tanítványai másodszor is bizonyították, hogy nagy múltú erdélyi líceumok csapatainál is ügyesebbek. Hasonlóan az első helyen végeztek a második világháborús időszakról szóló komáromi történelmi vetélkedőn is.
Nagy tervekkel vágtak neki az új iskolai évnek is. Bár csak egy csapatuk jutott el a budapesti Gloria Victis vetélkedő seregszemléjére, Deák Veronika, Lábik Nikolett és Dobai Szabolcs a döntő 6. helyén végzett. Ezzel a már negyedikes diákok búcsút is mondtak eredményes pályafutásuknak, átadva helyüket a jelenlegi elsős és másodikos diákoknak. Szerencsére, szép számmal jelentkeznek a különböző felhívásokra az utódok. Bár nagy tapasztalattal nem rendelkeznek, első lépéseik biztatóak.
Szabó Annamária Világnap című történelmi novellája különdíjas lett Budapesten, Ďurík Bettina, Bulajcsík Klaudia és Fűri Dominika a gútai tudománytörténeti vetélkedőn már élesben próbálhatták ki tudásukat. Szükség is volt rá, mert a Pannonhalmi Apátság és a Rákóczi Szövetség idei Cultura Nostra vetélkedőjének első fordulója le is zajlott. A lányok 81%-os teljesítménye azt jelenti, hogy az egyik legjobb eredménnyel kerültek a második fordulóba. Hasonlóan kiválóan szerepeltek az iskola további csapatai (Horváth Ottó, Gyarmati Vince, Répás Balázs – 81%, Dóczé Bálint Jonatán, Horváth Ádám, Vörös Kinga Teodóra – 79%, Bauer Réka, Csizmadia Gábor, Fekete Emese – 76%). A legközelebbi megmérettetésig két hónap munka vár még rájuk, hogy kivívják a pannonhalmi döntőbe jutást.
Hasonlóan szép eredményt mutattak fel a hagyományos Múltidéző történelmi vetélkedőn Koncz Krisztina, Juhász Anita és Horváth Orsolya, akik újoncként a döntőbe jutottak. A szoros mezőnyben egy kis szerencsével és bátorsággal akár a képzeletbeli dobogóra is felállhattak volna, de a legfontosabb itt is a tapasztalatszerzés volt.
A Politikatörténeti Alapítvány a két világháború közötti Magyarország történetéről hirdetett vetélkedőt, amelynek első fordulója már lezajlott. Hunčík Rebeka, Tóth Bence, Szabó Annamária és Aranyosi Zsolt a történelmi kérdéseken kívül korabeli irodalmi alkotások elemzésével is foglalkozik, a kor híres filmjeit és fotóit boncolgatják a nem szokványos kérdésekre válaszolva.
A diákok legnagyobb csoportja – több mint húsz fő – az ókor világába utazott. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének idei témája a diadalívek története, s április közepére az ókori minták nyomán saját maguknak kell elkészíteniük egy modellt. A népszerű, kutatási feladatokkal tarkított vetélkedőbe négy csapat nevezett be, s ha minden jó úton halad, négy diadalívet juttatnak el a múzeum bíráló bizottságához. Egyelőre ez az egyetlen olyan verseny, amelybe a nyolcosztályos gimnáziumi tanulók is be tudnak kapcsolódni, a tavasz folyamán őket is várják az újabb lehetőségek.
Újdonság az iskola falain belül meginduló Kutató Diák pályázat, amely az iskola történetével kapcsolatos munkákat várja. A diákok hajdani, volt tanárok kiemelkedő munkásságával foglalkoznak, de már jöttek ötletek régi diákok életének feldolgozásával kapcsolatosan is. Az iskola vezetése örömmel fogadta ezeket is, szeretnének minél szélesebb lehetőségeket biztosítani, hogy a diákok megvalósíthassák saját elképzeléseiket és hozzájáruljanak alma materük felfedezéséhez.
Mire a falevelek lehulltak, véget ért a versenyek egy szakasza is. Mire újra rügyfakadás lesz, a Selye János Gimnázium diákjai újabb versenyeken bizonyíthatják rátermettségüket és szeretetüket nemzeti kultúránk iránt.

Elek József, Felvidék.ma