sulik richard 03

 Sulík szerint nem olyan egyszerű leváltani a köztársasági elnököt, sőt sikertelenség esetén annak a veszélye is fennáll, hogy a jelenlegi köztársasági elnök egy újabb választási ciklusig a tisztségében marad.

Richard Sulík, az SaS elnöke a köztársasági elnök leváltására indított petíció kapcsán a Gašparovič leváltására tett kísérletek veszélyeire hívja fel a figyelmet a közösségi hálón indított blogjában.
A liberálisok vezére blogjában arra hívja fel a figyelmet, hogy az alkotmány értelmében népszavazással leváltható a köztársasági elnök, amiről azonban 90 szavazatos többséggel kell döntenie a parlamentnek. „Ha tehát 90 képviselő a leváltás mellett dönt, a parlament népszavazást hirdet meg, s a köztársasági elnök leváltására akkor kerülhet sor, ha a szavazásra jogosult polgárok fele emellett szavaz. Nem elegendő tehát csupán a több mint 50 százalékos részvétel a referendumon, az kell hozzá, hogy a választópolgárok 50 százaléka a leváltásra szavazzon” − magyarázza Sulík. Véleménye szerint szinte biztosra vehető, hogy egy ilyen népszavazás Szlovákiában nem járna sikerrel, azaz a köztársasági elnök nem veszítené el a tisztségét.
Sulík arra is figyelmeztet, hogy ha a népszavazáson nem sikerülne Gašparovičot leváltani, akkor elkezdődne egy újabb választási ciklusa. „Ivan Gašparovič így 2018-ig maradhatna a tisztségében” − fűzte hozzá. A közösségi hálón elindult kezdeményezést véleménye szerint úgy kell értelmezni, mint az elégedetlenség határozott kifejezését azzal szemben, ami itt történik. „Csak, az Istenért, ne akarjuk őt valóban leváltani, mert akkor újabb öt évig a nyakunkon marad” − érvel a blogjában Sulík.
Az SaS elnöke szerint sokkal „biztonságosabb”, ha az Alkotmány 107-es cikkelye értelemében panaszt nyújtunk be a köztársasági elnök ellen. „Ebben az esetben 30 aláírás szükséges a javaslat beterjesztéséhez, s ha legalább 90 képviselő megszavazza azt, akkor a parlamentnek a panaszt az Alkotmánybíróság elé kell terjesztenie. Annak azután döntést kell hoznia arról, hogy a köztársasági elnök megsértette-e szándékosan az Alkotmányt, avagy sem” − magyarázza Sulík, aki előzőleg már bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja panasz benyújtását a köztársasági elnök ellen az Alkotmány szándékos megsértéséért. Még annak ellenére is, hogy tisztában van azzal, hogy a Smer-SD nélkül a javaslatnak semmi esélye sincs a parlamentben, vagyis az Alkotmánybíróság asztalára jutni.
Robert Fico kormányfő az Sas kezdeményezését korábban ezekkel a szavakkal jellemezte: „Szép cseh sorozat, a Cirkus Humberto” illetve „Non plus ultra képmutatás”. A kormányfő nem hajlandó tiszteletben tartani, amit az ellenzéki vezetők állítanak. Sőt, visszatért az Állami Számvevőszék (NKÚ) vezetője megválasztásának kérdéséhez is. Szerinte az ellenzéki vezetők ennek a tisztségnek a megszerzéséért bármire képesek. „Lehet, hogy eljön az idő, s el kell kezdenem a számvevőszéki választásról is beszélnem, nagyon meg lesznek majd lepődve. Mi mindent képesek megtenni, térden csúszva könyörögni, üzleteket ajánlani, mindent a világon, csak hogy az ö jelöltjük lehessen a Számvevőszék vezetője. Lehet, hogy eljön ez az állapot, a türelmemen és a politikai partnerekkel szembeni korrektségemen múlik” − nyilatkozta az újságíróknak Robert Fico az üggyel kapcsolatban korábban.
TASR nyomán dé, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37327,37298,37311″}