Már 7 éves koromtól tudom ezt, hiszen második és harmadik osztályban ő volt az osztályfőnököm. Bojtos Mária tanító néni igazi pótanya volt mindannyiunk számára az iskolában: nevelt, tanított, segített, irányított, énekelt, nevetett.
Szigorúan, de szeretettel figyelt ránk. 2013. január 6-án talán én voltam olyan büszke rá, mint anno ő ránk. A Csemadok ipolynyéki alapszervezete ezen a napon neki adományozta elismerésként hosszú évtizedek munkájáért az Ipolynyéki Magyar Kultúráért Díjat. Ez alkalomból született e beszélgetés.
Marika néni, először is engedje meg, hogy gratuláljak a legújabb elismeréséhez.
Nagyon szépen köszönöm, igazán örülök ennek a díjnak.
Marika néni, egész életén keresztül tanított, hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
Kőkesziben kezdtem tanítani, heti 30 órám volt. Az első óralátogatás után máris megdicsért az igazgató a matematika óra miatt. Megbecsülésben volt részem Ipolynyéken is, a kollégákkal jól kijöttünk, megértettük egymást. Dobos igazgató úr azt mondta, hogy a magyar órám még a szakosoknak is dicséretére válna. Diákjaim, akik gimnáziumban folytatták tanulmányaikat minden találkozásnál emlegették, még az osztálytalálkozókon is, hogy soha nem volt problémájuk a megfelelő alapozás után és ez nekem nagyon jól esett. Ilyenkor éreztem azt, hogy megéri minden percért. Mindig elvártam, hogy fegyelmezettek legyenek a diákok és figyeljenek. Ha azt láttam, hogy szükség van még gyakorlásra, akkor délután is sokszor ott maradtunk azért, hogy senki ne maradjon le.
A Rozsnyói Pedagógiai Iskola elvégzése után tanult még valami mást is?
gen, később elvégeztem Besztercén a képzőművészeti továbbképzést. Ennek köszönhetően aztán egy ideig minden osztályban én tanítottam a képzőművészeti nevelést, volt rajztermünk, rengeteg versenyen részt vettünk, de az igazgatóváltás után már nem kaptam rajzórákat. Zenét kezdtem tanítani, amikor a férjemre rábízták az orosz nyelv tanítását. Ekkor pedig a Spievanky versenyre jártunk népdalcsokrokkal, népszokásokkal.
Az iskolán kívüli kulturális élettel hogyan került kapcsolatba? Ki által?
Amikor iskolás voltam nagyon szerettem volna néptáncra járni. Vidékiként a hazautazás miatt nem tudtam a foglalkozásokon részt venni. Aztán ahogy tanítani kezdtem Balogon is, meg Kesziben is alakítottam tánccsoportot. A balogiakkal Sósáron a járási Csemadok napon volt nagy sikerű fellépésünk. 1963-ban Korcsog Laci bácsitól átvettem a tánccsoportot Nyéken – minden héten volt táncóra, a Szüreti ünnepélyen már fel is léptünk. Legalább 40 koreográfia került ki úgymond a kezeim közül, rengeteg kultúrműsoron vettünk részt és úgy érzem, hogy a tanulók is szívvel- lélekkel csinálták és mindig volt utánpótlás. Volt egy nagyon nagy segítségem, támaszom: a férjem. Ő mindig jött harmonikázni az én műsoraimhoz ugyanúgy, mint bármely más kollégának, ha kérte. A Szőttes akkori koreográfusa is látta a programunkat és nagyon megdicsért bennünket.
Tudna említeni néhány versenyt, fellépést?
Az 1982-es Tavaszi szél versenyén a Pünkösdölővel országos 1. helyezést értünk el, így kerültünk a zselízi országos fesztiválra. Füleken a kerületi fesztiválon elismerő oklevelet kaptunk a losonci, kürtösi és a pozsonyi kulturális egyesülettől. A lévai táncversenyről is elhoztuk az első díjat. A 90-es évek elején a Kiszehajtással léptünk fel Ipolyságon és Balassagyarmaton is. A Csemadok- béli nagy jelentőségű műsoraink a Menyasszonytánc, Fosztó és Fonó / megj.: ezt kb. 4 évvel ezelőtt újra színpadra vitték / voltak- ezek összeállításában többen is részt vállaltunk. A testvér falusi szerepléseket, a sikereket a szereplők szerintem soha nem fogják elfelejteni. A 80-as években alakult meg Ipolynyéken a HONT néptánccsoport, országos hírű koreográfussal Magyarországról. Minden héten szorgalmasan gyakoroltunk, hétvégente voltak a fellépések. Járási és egyéb rendezvényeken is szerepeltünk: Paláston, Zselízen, Pásztón, a Bánki tónál, Szécsényben, a Terényi Nemzetiségi Napokon, Hollókőn- ez utóbbit még a TV is közvetítette, és természetesen ott voltunk a legmagasabb szintű fesztiválon, Gombaszögön is. Ennek a fellépésnek köszönhetően kerültem bele a Szlovákiai tánctanítók, tánctanárok és koreográfusok könyvébe.
Néhány évvel ezelőtt újra összeállt a régi csapat.
Igen, két koreográfiát felelevenítettünk a Szüreti ünnepségre. Sajnos, az akkori csapat már befejezte működését. Bár szerintem, ha nagyon lelkesedtünk volna, akkor még működhetnénk most is, de a munkahelyek, távolságok már nem teszik lehetővé a rendszeres gyakorlást.
Mit gondol, van kapcsolat aközött, hogy azon diákok, akik részt vesznek az iskolán kívüli kulturális életben is az iskolában is jobban teljesítenek, jobban szeretnek járni?
Igen, főleg amiatt, mert a Csemadokban megszokják a közösséghez való tartozást, az utazások során az egymással való törődést, jobban megbecsülik egymást is és a tanítóikat is, ezek a gyerekek nem viselkednek szélsőségesen. Tudják, hogy minőségi munkát csak fegyelemmel és figyelemmel lehet végezni.
Az Ipolynyéki Magyar Kultúráért Díj, amit a helyi Csemadok alapszervezetétől kapott, mit jelent az Ön számára?
Elsősorban nagyon- nagy öröm. Gyerekkorom óta benne vagyok a kulturális élet forgatagában, a hagyományok ápolásában, őrzésében. Úgy érzem, hogy az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat dolgoztam – a férjemmel együtt- azért, hogy továbbadjam, mentsem az értékeinket az utókor számára, hogy így maradjon meg a magyar nemzeti kultúra. Az évek során kérdezgették, hogy bírjuk a munka, család és a kert mellett a plusztevékenységeket, de mi észre sem vettük, hogy ez pluszmunka, nekünk ez volt a természetes. Azt gondolom, hogy megérdemelten kaptam az Ipolynyéki Magyar Kultúráért díjat. Bár nem gondoltam azt, hogy én valaha is díjakat fogok kapni. Én a munkámat szívből végeztem, mindig nagy örömmel. Azt hiszem, hogy szép gondolat és dolog ilyen elismeréssel jutalmazni.
Családon belül öröklődött- e a művészeti- kulturális hajlam?
A lányom táncolt a Szőttesben is, még Olaszországban is felléptek. Tehetsége van a festészethez, Tapolcán volt már saját kiállítása. Az unokám, Jancsi mesemondóversenyt nyert, de zenei téren működik tovább- zeneszerzéssel foglalkozik. Zenekarukkal bejárták Európát. Játszik gitáron, zongorán és harmonikán is egy kicsit.
Marika néni, a mai fiataloknak, kultúrában dolgozóknak mit adna útravalóul?
Tegyenek meg mindent azért, hogy a hagyományaink, anyanyelvünk megmaradjon. Ismertessék meg gyermekeikkel a népmeséket, népdalokat, népszokásokat. Őrizzék a nyelvet azáltal, hogy gyermekeiket magyar iskolába íratják. Ne veszítsék el hitüket!!!
Marika néni, nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! Jó egészséget kívánok Önnek!
Köszönöm szépen!
A beszélgetést készítette: Cseri Icu, Ipolynyék
