A szórványmentést célul kitűző Vasárnapi Iskola Alapítvány munkájáról tartott beszámolót március 12-én, a magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottsága ülésén Benkei Ildikó. Portálunknak elmondta, nagyon büszke arra, hogy mindez egy nappal azután történt, hogy a bizottság üléstermét Esterházy Jánosról nevezték el.
“A Vasárnapi Iskola Alapítvány keretében kizárólag önkéntesekből álló csapat közel ötven tagja általában havonta egy alkalommal látogat a határ túl oldalára, mintegy harminc településre, hogy átnyújtson egy-egy csokorra valót a magyar nyelv- és irodalom, a magyar történelem vagy – kisgyermekek esetén – a magyar mese- és mondavilág kincseiből, hogy segítsen a külhoni gyermekeknek magyarságuk megőrzésében.
Nagyon sok kézműves foglalkozással igyekszünk vonzóvá tenni ezeket a délutánokat – amelyek igény szerint vasárnap a gyermek istentisztelet keretében folytatódnak -, hogy a gyermekek szívesen vállalják még szombaton is a „tanulást”. Fontosnak tarjuk, hogy kijáró pedagógusaink felhívják a gyermekek figyelmét szülőföldjük, településük és annak környéke szépségeire, látnivalóira, a táj népzenei és néptánckincsére, hogy érezzék, milyen gazdag a magyar kultúra, és mi milyen szerencsések vagyunk, hogy magyarnak születtünk.
Segítünk abban is, hogy a tehetséges gyermek tovább tudjon tanulni és ezt magyar iskolában tegyen még akkor is, ha ehhez anyagi segítséget is kell számára szerezzünk. A meghallgatáson felszólaló Filep Attila tiszteletes hangsúlyozta, hogy településükön, a partiumi Kisnyégerfalván az elmúlt nyolc évben, amióta önkénteseink látogatják a falut, nem fordult elő, hogy az alsó négy (összevont) osztályt elvégző gyermekek román iskolában folytatták volna tanulmányaikat. A szomszéd település vagy a távolabbi Nagyvárad magyar iskoláját választják nagy lépést téve azért, hogy megőrizzék magyarságukat.
Alapítványunk fő célja azonban a foglalkozásokon túl az is, hogy rendszeres megjelenésünkkel kapcsolatokat építsünk a település felnőtt lakosságával és ennek nyomán ott segíthessünk, ahol arra valóban szükség van: a helyi idősek otthonában vagy éppen magyar nyelvű nyelvtani iskolai szemléltető eszközökkel vagy éppen a falunap megszervezésével – hol mit kérnek, mit várnak tőlünk.
Munkánk valamennyi elcsatolt területet érinti – Kárpátalját sajnos még csak a tervek szintjén. Eljutottunk Felvidékre is. Néhány évvel ezelőtt többször meglátogattuk a pozbai alapiskolát. Első, a foglalkozást előkészítő látogatásunk alkalmából arra a kérdésünkre, hogy hány gyermekre számíthatunk, az igazgató 53-at mondott. Meglepődtünk, hiszen az iskola létszáma 54! S még jobban meglepődtünk, amikor a következő szombaton valóban félszáz gyermek érkezett a március 15. előtt összejövetelre, amelyen az ünneppel kapcsolatos tudnivalók, versek és színes történetek megismerése után huszárcsákót, papírkardot és persze kokárdát készítettek, levezetésképpen pedig íjászkodtak az iskola udvarán és a népi játékok felidézéseként fából faragott forgó kakast igyekeztek eltalálni maguk készítette zokni-labdával a szentendrei önkéntesek irányításával.
Nagycéténybe első alkalommal a felvidéki barantások is velünk tartottak, és káprázatos bemutatóval hívták fel a figyelmet az ízig-vérig magyar eredetű, magyar elemekből álló, tehát a magyar emberekhez leginkább illő küzdősport szépségére. Persze a saját tanmenetünk alapján megtartott közismereti foglalkozások és a kézműveskedés itt sem hiányozhatott. Munkánk azóta is rendszeres ebben a hangulatos faluban, ahol a szlovák polgármester rokonszenvét is élvezhetjük.
Érsekkétyen a földrajzoktatáshoz kértek tőlünk segítséget, amit esztergomi és szentendrei pedagógusaink segítségével meg is tudtunk adni. Aztán elvarázsoltuk a gyermekeket a citerával és az íjjal, nyíllal, amit boldogan próbálgattak még a felnőttek is. A magunk fonta karkötő talán még ma is ott van egyik-másik lányka csuklóján.
De visszatérve a Parlament falai közé: a meghallgatást alapítóként azért kezdeményeztem, hogy jelezzem, az általam indított mozgalom túlnőtt az alapítón: érdemes lenne intézményesíteni, hogy magasabb szintre emelve az egész Kárpát-medencére, sőt, az internet révén a világ magyarságára kiterjeszteni. Úgy érzem, kezünkben a bölcsek köve, Aladin csodalámpája, hiszen önkénteseink a rendszeres kiutazások alkalmával megismerik a település jellegzetességeit, információval rendelkeznek az élet különböző területéről, ami szükség esetén a település fejlesztése érdekében felhasználható annak érdekében, hogy kinek-kinek megadasson a szülőföldjén való boldogulás lehetősége.”
Képek a vasárnapi iskoláról – itt.
Benkei Ildikó, a Vasárnapi Iskola Alapítvány alapítója
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38445″}
