38383

Egy éve alakult meg a régiónk idegenforgalmi nevezetességeinek és termálfürdőinek hatékonyabb propagálása érdekében létrehozott Csallóköz Területi Idegenforgalmi Társulás. A regionális szerveződést Dunaszerdahely, Nagymegyer, Bős és Keszölcés települések alapították meg.

A társulást megalapító 5 településen 2011-ben a turisták összesen 340 ezer vendégéjszakát töltöttek.
Ennek a számnak a feltornázását segítheti a történelmi nevezetességek vagy akár a nemzetközi nyomvonalakra rákapcsolódó kerékpárút szélesebb körű megismertetése a határokon túl is. A legfőbb húzóerőt a régió két termálfürdője, a dunaszerdahelyi és a nagymegyeri jelenti.
Az eltelt egy év munkájáról számolt be a társulás vezetősége a dunaszerdahelyi városházán február 26-án megtartott sajtóértekezleten.
Molnár Pál, a társulás elnöke egyúttal ismertette az idei fő feladatokat is, amelyekről a társulás aznapi közgyűlése döntött.
Eszerint 2013-ban a következő főbb területekre összpontosítanak: régióbeli fakultatív kirándulások szervezésére, a társulás tevékenységének a propagálására, és egyre látogatottabbá szeretnék tenni a tagtelepüléseket is bemutató weboldalukat /www.ostrovzitny.sk/, valamint jelen lesznek a legfontosabb idegenforgalmi kiállításokon Pozsonyban (ez már lezajlott), továbbá Brünnben, Prágában és Osztravában. Céljuk a taglétszám kibővítése, és várják újabb települések csatlakozását.
Munkájukba be kívánják vonni az idegenforgalom területén vállalkozókat, a szállásadókat, a vendéglátóipari egységeket és különböző attrakciókat biztosító cégeket.

DH, Felvidék.ma