38836

Az első beruházó, a Celltex hygiene s.r.o. április 5-én pénteken, ünnepélyes keretek közt indítja be a termelést a Rozsnyói Ipari Parkban, mely eseményre várják Robert Fico, kormányfőt is.

Az ipari parkban három beruházó is elférne. A Celltex az első beruházó, melynek gyártócsarnoka 10 000 négyzetméteren terül el. Még 2007-ben írta alá Rozsnyó városa és Szlovákia Gazdasági Minisztériuma a támogatásról szóló szerződést. Az ipari park létesítésére 170 millió koronát kapott a város.
Zöld rét volt az ipari park helyén, amikor a már a Celltex a kérvényeket a munkahelyekre gyűjtötte. Jelenleg húsz ember dolgozik, akiknek a száma folyamatosan bővülni fog. Száz alkalmazottat terveznek felvenni, akik higiéniai termékeket fognak gyártani.
A rozsnyói járásban több mint 9500 lakos van munka nélkül, mely több mint 30%-os munkanélküliséget jelent. Ezzel a harmadik legmagasabb munkanélküliséggel küszködő járások közé tartozik Szlovákiában. Ezért sem számít furcsának, hogy az első és jelenleg egyetlen befektetőhöz óriási mennyiségű kérvény érkezett.
Kovács Zoltán, üzemi igazgató elmondása szerint a beérkezett kérvények alapján választották ki az első 8 embert, majd a Rozsnyói Munka-, Szociális- és Családügyi Hivatallal együttműködve valósult meg az alkalmazottak toborzása és kiválasztása. Az együttműködés hasznosnak bizonyult és a későbbiekben is ily módon tervezik az alkalmazottak kiválasztását. Főleg munkások, tehát szalag munkára, raktárosnak, csomagolónak, kontrolórnak terveznek 50 férfit és 50 nőt felvenni. Adminisztratív munkákra is fognak válogatni. Olyan embereket keresnek, akik dolgozni akarnak és nem csak alkalmazásban lenni.

BB, Felvidék.ma