40163

A közeljövőben várható a 2013/2014-es tanév őszi szemeszterére vonatkozó miniszteri ösztöndíjas részképzős pályázat kiírása. Ahogyan az már megszokott, idén is teljes szemeszteres részképzésre, illetve részképzős tanulmányútra lehet jelentkezni.

A Márton Áron Szakkollégium tájékoztatása alapján a pályázatok várható megjelenése: 2013. június vége, illetve július eleje,a pályázat beadási határideje pedig: augusztus első napjaira várható. A végleges időpontokat később pontosítják.
A pályázat meghatározó, egyik legfontosabb melléklete a magyarországi intézménytől kapott Befogadó nyilatkozat. A késői megjelenés miatt az érdeklődőknek azt javasoljuk, hogy a kiválasztott intézménytől még a most folyó vizsgaidőszakban szerezzék be az őszi félévre vonatkozó befogadó nyilatkozatot.
A miniszteri ösztöndíjas részképzésről létezik egy a magyarországi fogadó felsőoktatási intézmény számára szóló Tájékoztató leírás is. A befogadó nyilatkozat kérésekor szükség esetén ezt a tájékoztatót a pályázni kívánó hallgatók ismertessék a fogadó intézménnyel.
Az érdeklődők figyelmét felhívjuk továbbá arra is, hogy a várható – nyár közepi – beadás miatt a tanulmányokra, egyéb tevékenységre (publikáció, tanulmányi verseny, közösségi tevékenység stb.) vonatkozó igazolásokat, és a további lehetséges mellékleteket még most készítsék elő, hiszen a nyári szabadságolások miatt ezt később körülményesebb lesz beszerezni. A tanulmányokra vonatkozó adatokhoz csatolni kell a hallgató utolsó két, lezárt tanulmányi eredményének átlagát igazoló hitelesített indexmásolatokat (a mesterképzés első évfolyamaiban tanulmányokat folytató hallgatók esetében értelemszerűen az alapképzésben szerzett utolsó két félév átlagáról van szó), a szülőföldi hallgatói jogviszony-igazolást, szülőföldi intézmény részéről jóváhagyott egyéni tanulmányi tervet, valamint a tanulmányok megszakításáról szóló hivatalos igazolást azon pályázóktól, akik a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakítják.
A letölthető dokumentumok:  Befogadó nyilatkozat és az intézményi Tájékoztató 

Bővebb információk itt:

Szövetség a Közös Célokért Komáromi területi iroda
Kossuth tér 3, 945 01 Komárom
email: komarom@szakc.sk; telefon: 0908-116-931
www.szakc.sk

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37312,36681,36680,36575″}