Az utóbbi időben sokat lehet hallani, olvasni a Beneš Edvard elnöki dekrétumairól, melyeknek alapján a magyarok és a németek jogfosztása megtörtént. De ki is volt valójában Beneš Edvard és melyek azok a dekrétumok melyek alapján a jogfosztás megvalósult?
Beneš Edvard 1884. május 28-án született a Pilzen melletti Kožlany nevű faluban, egy szegényparaszti családban. Iskoláit is itt kezdte és mivel kiváló tanuló volt középiskolai és egyetemi tanulmányait már Prágában folytatta filozófiai szakon, ahol későbbi elnök Tomáš Garrigue Masaryk volt a tanítója. Prágai tanulmányai után tanult még Franciaországban a Sorbonne Egyetemen valamint politikai és szociológiai tanulmányokat folytatott Dijonban, ahol 1908-ban jogi doktorátust szerzett. Az I. világháború kitöréséig előbb a Prágai Kereskedelmi Akadémián, majd a Károly Egyetemen tanított. Még mielőtt 1915-ben Párizsba emigrált volna, Prágában megszervezte „Maffia” néven az ellenállási mozgalmat, melynek feladata volt az akkor már Svájcban tartózkodó Masarykkal való kapcsolat felvétel. Később Masaryk közvetítésével Párizsban találkozott Milan Rastislav Štefánikkal is. Ebben az időben az alábbi szólásmondás járta: „Amit Masaryk kigondol, azt Beneš kimondja és Štefánik végrehajtja.”. Benešnek nagy szerepe volt a Csehszlovák Nemzeti Tanács 1916-os megalakításában, melynek egyből főtitkára lett és ekkor 1916. március 16-án kijelentette:
„Meg kell semmisíteni a Habsburg-birodalmat és visszaállítani a csehszlovák nemzetet.”
Az említett Csehszlovák Nemzeti Tanács már jelen volt a versailles-i béketárgyalásokon és így az I. világháború lezárása után komoly szerepe volt Magyarország feldarabolásában. Beneš Csehszlovákia megalakulása után 1919-től 1935-ig országgyűlési képviselő volt, majd mikor 1935-ben Masaryk lemondott ő lett az utódja az elnöki székben 1938-ig, amikor ismét emigrációba vonult Londonba, ahol 1940. július 21-én emigráns kormányt alapított. A müncheni egyezmény után, amikor kiábrándult a nyugati államokból annak ellenére, hogy kommunistaellenes volt a Szovjetunióba távozott. A II. világháború befejezése után 1945-ben visszatért Prágába, ahol október 28-án visszahelyezték hivatalába, melyről 1948. június 7-én lemondott. Beneš 1948. szeptember 3-án halt meg.
Beneš elnöki dekrétumait, melyeknek pontos elnevezése „A Csehszlovák Köztársaság elnökének dekrétumai”, megelőzte az 1945 áprilisában kiadott kassai kormányprogram, melynek VIII. pontja a magyarokat és a németeket kollektív háborús bűnösnek nyilvánította. Mivel ebben az időben az országnak nem volt parlamentje, ezért a törvényeket az elnök jogköréből kifolyólag dekrétumok formájában adta ki. Beneš 1945 májusa és októbere között 143 dekrétumot adott ki, melyek közül 13 közvetlenül és 20 közvetetten a németek és a magyarok ellen irányult. A dekrétumok következményei voltak a népbírósági eljárások, melynek keretében mintegy 75 ezer szlovákiai magyart, főleg értelmiségit, ítéltek el háborús bűnösként, továbbá a kényszermunka és deportálások, amikor is 1946 novemberétől 1947 februárjáig mintegy 44 ezer magyart szállítottak marhavagonokban Csehországba a Szudéta vidékre, valamint a lakosságcsere az 1946 február 28-án aláírt lakosságcsere-megállapodás alapján, amikor Magyarországról Szlovákia területére önként áttelepült mintegy 60 ezer szlovákkal szemben mintegy 75 ezer magyar volt kénytelen elhagyni szülőföldjét. A Nemzetgyűlés, megalakulása után az 57/1946 sz. Alkotmánytörvénnyel az összes dekrétum érvényességét megerősítette.
A magyarokat és a németeket érintő dekrétumok közül a teljesség igénye nélkül a következők voltak a legjelentősebbek:
· az 1945. május 19-én kelt 5. sz. dekrétum – az elnyomás idején végrehajtott egyes vagyonjogi ügyletek érvénytelenségéről, továbbá a németek, a magyarok, az árulók és a kollaboránsok, valamint egyes szervezetek és intézetek vagyoni értékeinek állami kezeléséről;
· az 1945. június 21-én kelt 12. sz. dekrétum – a németek, a magyarok, valamint a cseh és szlovák nemzet árulói és ellenségei mezőgazdasági vagyonának elkobzásáról és sürgős elosztásáról;
· az 1945. június 19-én kelt 16. sz. dekrétum – a náci bűnösök, az árulók és segítőik megbüntetéséről, valamint a rendkívüli népbíróságokról;
· az 1945. július 20-án kelt 28. sz. dekrétum – a németek, a magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh, szlovák és más szláv földművesekkel való betelepítéséről;
· az 1945. augusztus 2-án kelt 33. sz. dekrétum – a német és a magyar nemzetiségű személyek csehszlovák állampolgárságának rendezéséről;
· az 1945. szeptember 19-én kelt 71. sz. dekrétum – azon személyek munkakötelezettségéről, akik elvesztették csehszlovák állampolgárságukat;
· az 1945. október 25-én kelt 108. sz. dekrétum – az ellenséges vagyon elkobzásáról és a nemzeti újjáépítési alapokról.
A fenti dekrétumok függvényében a Szlovák Nemzeti Tanács ebben az időben Szlovákia területére érvényes törvényerejű rendeleteket adott ki, melyek lényegében a dekrétumok végrehajtását biztosították.
Az 1945 és 1948 közötti időszakban a szlovákiai magyarságot megfosztották vagyonától, megpróbálták minden eszközzel kitoloncolni az országból és megtörni nemzeti öntudatát, akár reszlovakizáció árán is. A dekrétumokkal alapvető emberi jogok sérültek és ennek ellenére továbbra is a mai napig ott találhatóak a cseh és a szlovák jogrendben, sőt a szlovák parlament 2007. szeptember 20-án megszavazta a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről szóló 1487/2007sz. határozatát.
A dekrétumok szelleme a mai napig kísért és hűen tükrözik azok alkotójának jellemét, aki a párizsi béketárgyalások alkalmával kijelentette „Én egyáltalán nem igazságokra törekszem, én politikát csinálok. És ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat, az állam érdekében és személyes érdekemben.”
JUDr. Nagy Tibor, ügyvéd
www.advokatnz.sk
{iarelatednews articleid=”39841,38602,38557,38597,37502,37267,37011″}
