42409

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter a Magyar Református Presbiteri Szövetség főtitkárával. A felvidéki presbitériumok segítségével is igyekeznek felkarolni a magyar gazdaságokat.

A tárca vezetője a rendezvényen kiemelte: a gyülekezetekben is alapelv a természetvédelem és a hosszú távon fenntartható mezőgazdasági termelés.
Fazekas Sándor azt mondta, aktív együttműködésre számítanak az egyházzal a környezettudatosságra, a magyar termékek iránti elkötelezettségre és a takarékosságra nevelésben. Beszélt az egyházi műemlékek környezetében található védett növények megóvásáról is, valamint hangsúlyozta az őshonos gyümölcsösök iskolai gyakorlókertekbe való telepítésének fontosságát.
A miniszter kitért az úgynevezett egyháztáji mozgalomra is, amely a környezettudatos termelést helyezi előtérbe. Közölte: a református egyház társadalomszervező erővel bír, az együttműködés célja pedig az, hogy a magyar vidék gyarapodjék, és minél jobban vigyázzanak a természet és a tiszta környezet kincseire.
Az MTI kérdésére Fazekas Sándor kiemelte: a minisztérium háztáji programjában a presbiteri szövetség úgy tud segíteni, hogy a szervezet az ez iránt érdeklődő helyi vállalkozókat összeírja. Megemlítette az őshonos gyümölcsfák ültetésében való egyházi közreműködést, valamint azt, hogy egyes helyi egyházi közösségek “prémiumtermékeinek” népszerűsítésében tud segíteni a tárca.
Szilágyi Sándor, a mintegy 1400 tagot számláló Magyar Református Presbiteri Szövetség főtitkára elmondta: civil szervezetük célja, hogy ne csak az egyházat, hanem a nemzetet is szolgálják “úgy, hogy azokat a célokat, amelyeket az Országgyűlés (…) kitűzött, segítsék megvalósulni”.
A főtitkár felajánlotta az egész országot behálózó kapcsolatrendszerük segítségét a környezetvédelem és az ökogyülekezeti mozgalom terén. Utóbbi keretei között egyebek mellett az egyes egyházközségek tagjait környezettudatosságra és környezetépítésre nevelik – jegyezte meg.
Az MTI kérdésére utalt arra: taghálózatukat felhasználva segítenek a minisztériumnak adatokat gyűjteni különböző statisztikák összeállításához. Szólt arról, hogy a lelkipásztorok is segíthetnek őshonos fajok újratelepítésében, valamint arról, hogy a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben tevékenykedő presbiteri szövetségek közreműködésével igyekeznek felkarolni az ottani magyar gazdaságokat is.
A Magyar Református Presbiteri Szövetség. Az 1991-ben elindult szövetség célja a presbiterek továbbképzése, hitüknek ébresztése és a kapcsolatépítés a presbiterek között. Az országos szervezet kerületi és egyházmegyei területi szervezetekre oszlik, és együttműködik a határon túli presbiteri szövetségekkel. Tagjai legalább egy ciklust végigszolgált presbiterek, illetve lelkipásztorok. A szövetség alapszabályában leszögezi: a presbiter a gyülekezet misszionáriusa. A szervezet taglétszáma meghaladja az 1100 főt.

mti nyomán, Felvidék.ma
Kép: reflap.hu
{iarelatednews articleid=”32005″}