42561

Pavel Haulík szociológus szerint sem a Smer-SD, sem pedig egyetlen más politikai párt nem tehet úgy a szombati megyei választások után, mintha minden a legnagyobb rendben volna.
Az alacsony választási részvétel véleménye szerint ugyanis a jelenlegi politikai képviselettel szembeni elégedetlenséget jelző világos üzenet. Erről tanúskodik a Besztercebánya megyei eredmény is, ahol a 11 megyeielnök-jelölt közül a radikális Marián Kotleba (ĽSNS) 26 251 szavazattal bejutott a második fordulóba.
Kotleba sikerét azonban Haulík nem csupán Besztercebánya megye problémájának tartja, sokkal inkább össztársadalminak. „Azt jelzi, hogy a befutott pártok nem tudják vagy nem akarják megváltoztatni a viselkedésüket, ami a választópolgárok egy jelentős része számára már nem vonzó” – jelentette ki a szociológus, aki szerint éppen a többségi szavazások során fenyeget a leginkább, hogy olyan helyzet alakul ki, mint Besztercebánya megyében, ahol a második legtöbb szavazatot egy szélsőjobb párt képviselője kapta. Haulík azonban azt is megjegyezte, hogy nem Kotleba, hanem az alacsony választási részvétel a szlovák politika tragédiája és legnagyobb veresége.
A Pozsony megyei választások pedig a szociológus szerint azt mutatták, hogy nem a jelöltekről, Pavol Frešóról (SDKÚ-DS) és Monika Flašíková Beňováról (Smer-SD) szóltak, sokkal inkább Robert Ficó kormányfőről. Frešo azért kapott nagyobb támogatást, mert Pozsony egyfajta ellenpólust akart képezni az egyszínű kormánnyal szemben, vélekedik a szociológus. „Alapjában véve ez fontosabb volt, mint hogy ki lesz Pozsony megyében a megyei elnök” – állítja Haulík.
Nagyszombat megyében a második körbe Tibor Mikuš (független a Smer-SD, SNS és a KSS támogatásával) és Berényi József (MKP) jutott be, ami Haulík szerint nem annyira nemzetiségi kérdés, inkább a jobbközép pártok csődjének az eredménye, akik képtelenek voltak közös jelöltben megegyezni. Haulík szerint ez bizonyos értelemben egyfajta jelzés is a köztársaságielnök-választások előtt. A szociológust meglepte Berényi eredménye, ami de facto az MKP-nak a nagypolitikába való visszatérését jelzi. „A megyei választások második fordulója megmutatja, hogy a jobbközép pártok, elsősorban a szlovákok képesek lesznek-e Berényi pártjára állni” – állapította meg Haulík.

SITA nyomá dé, felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42548,42549,42496″}