42491

Az egészséges táplálkozás napja címmel ételbemutatót tartottak a Búcsi Magán Szakközépiskolában, amelyre meghívták a környékbeli alapiskolák tanulóit is, akik közül is azok jöttek el, akiket érdekli a szakács, cukrász, fodrász, kozmetikusi szakma.
A megjelenteket Szalma Csilla pedagógusnő köszöntötte, aki elmondta, egy kimutatás szerint a megbetegedések, a korai halálozás kialakulásában, 11%-ban az egészségügyi ellátás, 21%-ban a környezeti tényezők, 25%-ban a genetikai adottságok és 43%-ban az
életmód játszik szerepet. Ez utóbbi befolyásoló tényező része a mindennapi táplálkozás,
amely számos részlete befolyásolja egészségi állapotunkat. Sokan tévesen úgy hiszik, hogy öröklött genetikai adottságok, jellegzetességek határozzák meg az élet minőségét és tartamát. Azonban legtöbbünk számára az egészség elsődlegesen két másik tényezőtől függ: 1. attól, amit beviszünk a szervezetünkbe, 2. attól, amit a testünkkel teszünk. Vagyis az életmódunktól. Örömhír, hogy bár genetikai adottságainkat nem tudjuk befolyásolni, az életmódunkon igenis tudunk változtatni. Életmódbeli döntéseinkkel megelőzhetjük azokat a betegségeket, amelyekre fogékonyak, hajlamosak vagyunk. A hibás genetikai tényezők töltik meg a puskát, az életmód húzza meg a ravaszt.
Ezt követte az iskola igazgatójának, Karkó Zoltánnak a megnyitója.
„Köztudott, hogy Dél-Szlovákiában egészségtelenül táplálkozunk. Sajnos, ennek következményei is vannak, hiszen egyre többen szenvednek úgynevezett civilizációs betegségekben. Ha azt akarjuk, hogy a fiatalok egészségesek legyenek, valamit tennünk kell – hangsúlyozta Karkó Zoltán iskolaigazgató, a bemutató szervezője. – Ezzel az akcióval az volt a célunk, hogy bemutassuk, milyen finom ételeket lehet készíteni szójából, tökből, zellerből, avokádóból, sárgarépából, petrezselyemből, káposztából vagy almából. Nemcsak leveseket, hanem egyebek között pörköltet is lehet készíteni az előbb említett zöldség- és gyümölcsfélékből. A mai fiatalok nemcsak nagyon keveset mozognak, ezért többségük súlyfelesleggel küzd, hanem egészségtelenül is táplálkoznak. Növendékeinket meg akarjuk tanítani a vitamindús, egészséges ételek elkészítésére és fogyasztására. Arra ösztönözzük tanulóinkat, hogy valósítsák meg elképzeléseiket a modern étkezéssel kapcsolatban.
Egészséges táplálkozásról sokat hallunk mostanában, mégis nehéz eligazodni az egymásnak ellentmondó információhalmazban. Első lépésként tisztázzuk le mit is jelent az „egészséges táplálkozás” fogalma. Sokan egészséges ételek fogyasztását értik alatta. Az „egészséges étel” nem megfelelő kifejezés, hiszen a forgalomban lévő élelmiszerek mindegyike egészségesnek tekinthető. Viszont vannak olyan ételek, italok, amelyek fogyasztása gyakrabban, másoké jóval ritkábban ajánlott. Az egészséges táplálkozás a különféle ételek és italok megfelelő arányban és mennyiségben, kellő változatossággal történő rendszeres fogyasztása. Ezáltal a betegségek kockázatát minimálisra csökkenthetjük”.
Az egészséges étrendnek megfelelő mennyiségben kell tartalmaznia a szervezetünk számára fontos energiát adó tápanyagokat (fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat) és energiát nem adó tápanyagokat (vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket). Próbáljunk változatosan táplálkozni minél többféle nyersanyag felhasználásával, a lehető legtöbbféle készítési módot alkalmazva. Ezzel nemcsak ízletes ételek kerülnek asztalunkra, hanem sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy minden szükséges tápanyagot biztosítottunk a szervezet optimális működéséhez. Vannak olyan tényezők, amelyeket nem tudunk befolyásolni, például hogy milyen neműek vagyunk, van-e öröklött hajlamunk bizonyos betegségekre, életkorunk. A betegségek többségének kialakulásáért viszont mi vagyunk felelősek életmódunk és táplálkozásunk által. A daganatos betegségekből származó halálozás a világon az egyik legnagyobb. Ez a szomorú statisztikai adat megváltoztatható lenne, hiszen a daganatos betegségek 30-40%-a megelőzhető egészséges táplálkozással. A betegségeket sokkal kevesebb idő és energia ráfordítással előzhetjük meg, mint amennyi időt, energiát felemészt a kialakult betegség kezelése, nem beszélve a betegségek okozta rossz közérzetről.
Ezért örömmel támogatok minden ehhez hasonló kezdeményezést” – szögezte le, az iskola igazgatója.
A szakácsnak és cukrásznak készülő növendékek tanáraik segítségével rendkívül finom és ízletes ételeket készítettek. Rostokban, vitaminokban gazdag ételekkel és azok receptjeivel kínálták társaikat és a vendégeket, hogy felhívják azok figyelmét az egészséges étkezés fontosságára.
A bemutatón módunkban állt végigkóstolni a gusztusosan tálalt ételeket, például borscsot, rántott szóját, magyar lecsót, lebbencslevest, sült banánt és körtét, valamint a cigánypecsenyéhez hasonló szójakészítményt. E sorok írója nem tartozik a vegetáriánus táplálkozás hívei közé, de elismeri, nagyon ízletes falatokat evett. A gazdagon megterített asztalokon bemutatásra került és egyben megkóstolható volt többek közt karfiolból, cukkíniből, gombából, továbbá az görög, török és kubai salátából választhattak desszertként pedig cukormentes süteményeket fogyaszthattak az érdeklődők.
A nem mindennapi ételek nagy sikert arattak a diákok és tanáraik körében, akik a csemegék elfogyasztása után elmondhatták magukról, hogy legalább ezen a napon egészségesen étkeztek.
„Azt már elődeink is helyesen felismerték, hogy az egészséges életre nevelés valójában kora gyermekkorban sikeres, hiszen az iskolások a legfogékonyabbak az újfajta életszemlélet elsajátítására és a felnőttkorban való megtartására.
A vendéglátó ipari tanulmányi szak oktatói és diákjai rögtönzött ételbemutatójukkal arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy amennyiben a táplálkozás szegényes, egyoldalú és a bevitt táplálék nem tartalmaz elegendő tápanyagot a szervezet egészséges működéséhez, az ugyan közvetlen életveszélyt nem jelent az ember számára, azonban már minőségi éhezésről beszélhetünk. A mindenkori felnövekvő nemzedék egészség-magatartásának formálása, a jövő egészséges felnőtt társadalmának nevelése stratégiai fontosságú feladat. Az egészséges életmódra történő nevelést már iskoláskorban el kell kezdeni, hiszen csak a folyamatos ismeretbővítéssel tudjuk felnőttkorra elérni az egészségtudatos gondolkodást. Bizonyított tény, hogy minél korábban találkoznak a diákok az egészséges életmód (helyes táplálkozás, rendszeres testmozgás stb.) alapjaival, annál egészségesebben kerülhetnek ki az iskolapadból. Nagyon fontos tehát, hogy a tanulóifjúság időben ismerje fel az egészség értékjellegét. Az akció sikerén felbuzdulva az ifjú vendéglátósok további hasonló jellegű ételbemutatókat tervezünk. Bízom benne, hogy a további, hasonló jellegű ételbemutatók után az iskola tanulói nagyobb ösztönzést kap az egészséges életmódra. Ismereteit folyamatosan bővítve jobban odafigyel majd életvitelére és egészségtudatos gondolkodással, a környezet aktív közreműködésével hosszabb távon biztosítja egészségének megőrzését. Ha azt szeretnénk, hogy a következő generáció okosabban és egészségesebben táplálkozzon, akkor már iskoláskorban az ételek szélesebb választékával kell megkínálni, és a felnőttek táplálkozási szokásaiknál egészségesebb, hasznosabb táplálkozásra kell nevelni. Az egészséges életmódra nevelés során az iskolának tehát meg kell tanítania a diákokat a helyes táplálkozási kultúra kialakítására „ –zárta nyilatkozatát az iskola igazgatója.

A szerző felvételei megtekinthetők képgalériánkban.

Miriák Ferenc, Felvidék.ma