42527

Jó pár fejezetet kell visszalapoznunk a DAC történetét megörökítő históriáskönyvben, de higgyék el, a 2-0-s vereség ellenére is megéri. Negyedszázada annak, hogy Dunaszerdahelyen játszott – telt ház és több ezer kint rekedt szurkoló előtt – UEFA-kupa mérkőzést az FC Bayern München. A legendás német csapattal vívott kupameccset felidézve november 8-án vetítéssel egybekötött emlékestet rendeznek.

Huszonöt év alatt sok minden változott: az UEFA-kupa megszűnt, van helyette Európa liga, a DAC ugyan még létezik, de – horribile dictu – bár ne lenne, legalábbis ebben az állapotában – fordul meg sokszor a fejünkben. Egyvalami azonban máig őrzi szavatosságát, sőt: a nagy Beckenbauer-féle korszak legszebb pillanatait idézi. Ez pedig a Bayern München.
Az 1988. november 9-én rendezett UEFA-kupa visszavágó (a müncheni, első találkozón 3-1-re győztek a németek) előtt a bajor klub hatalmas érdeklődést váltott ki a felvidéki szurkolók körében. A korabeli tudósítások alapján tizenötezer néző várta az összecsapást a helyszínen, nem hivatalos adatok szerint azonban ennél jóval többen voltak jelen a DAC-stadionban, nem beszélve arról a több tízezer jegyigénylésről, ami befutott a klubirodába.
A mérkőzésen aztán viszonylag gyorsan eldőlt minden, a 29. percben a Jupp Heynckes által dirigált német sztárcsapat Olaf Thon duplájával már kétgólos előnnyel vezetett, így végül könnyedén jutott be az akkor még harmadik számú európai kupasorozat második fordulójába.
A DAC szurkolói csoportja által szervezett emlékestet 19 órától Dunaszerdahelyen, a városi művelődési központban rendezik meg. Azt est vendégei lesznek a DAC akkori játékosai és edzője, Pecze Károly. Lapozzanak tehát vissza ama bizonyos (képzeletbeli) históriáskönyvben és idézzék fel: hogyan is történhetett, hogy két dunaszerdahelyi játékosnak együttvéve is kevesebb, mint egy félidőnyi játék jutott csupán a negyedszázada játszott emlékezetes kupameccsen.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
42457a42527c

LM, Felvidék.ma