43496

A Rákóczi Szövetség 2014-ben is pályázatot hirdet a Felvidéken magyar iskolába íratott gyermekek részére.

A felvidéki iskolai beiratkozások esedékessége folytán a Rákóczi Szövetség a 2014/2015-es tanév magyar iskolakezdői számára is meghirdeti beiratkozási ösztöndíj pályázatát. A program a tavalyi évhez hasonlóan minden magyar iskolakezdőre vonatkozik Szlovákia területén.
A Rákóczi Szövetség a programot továbbra is a magyarországi civiltársadalom és az önkormányzatok adományaira alapozva hirdeti meg.
A Szövetség december folyamán 13 259 szlovákiai magyar óvodás szüleinek jutatta el levelét a magyar iskolaválasztás érveivel együtt, karácsonyi ajándékcsomaggal összekötve. Ebben a levélben tájékoztatták a szülőket a beiratkozási ösztöndíjról, jelezve számukra, hogy az ehhez szükséges pályázati adatlapot az iskolai beiratkozáskor tölthetik ki.
4066 olyan óvodásról sikerült tudomást szerezni, akik beszélnek magyarul és 2014 szeptemberében iskolakötelessé válnak.
A Szövetség azzal a kéréssel fordult partnereihez, hogy pályázati felhívását használják fel az iskolaválasztási kampányban, illetve az adatlapot az iskolai beiratkozások alkalmával töltessék ki a beiratkozó gyermekek szüleivel (ezek a Rákóczi Szövetség honlapján is elérhetők: www.rakocziszovetseg.org).
A kitöltött pályázati adatlapokat, a területileg illetékes Város és Vidéke Célalapok képviselőinek vagy közvetlenül a Rákóczi Szövetség központi irodájának kell elküldeni, legkésőbb a szeptemberi iskolakezdésig  tájékoztatta a Felvidék.ma-t Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára.
Az ösztöndíjak átadására a pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően kerül majd sor 2014 őszén.
További információ a Rákóczi Szövetség központi irodájától kérhető.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43161,43027,42724,42352,41413″}