44132a

Február 15-én döntöttek az SDKÚ-DS tagjai is a európai parlamenti választási lista vezetőjéről. Ivan Štefanec vezeti az SDKÚ-DS listáját. A párt 4000 tagja mintegy 400 választóhelyiségben előválasztás során dönthette el, ki legyen a listavezető a két jelölt, Eduard Kukan jelenlegi európai parlamenti képviselő és Ivan Štefanec, a párt alelnöke közül. Kukant a párt eperjesi kerületi szervezete javasolta, Štefanec pedig az elnökség, valamint a pozsonyi és kassai kerületi szervezetek jelöltje.
Štefanec nemrégiben úgy nyilatkozott, megfelelő képességekkel rendelkezik a tisztség ellátásához. A múltban az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosi tisztséget látta el, jelenleg pedig a parlament Európa-bizottságának az alelnöke, amelynek korábban az elnöke is volt. Štefanec az ellenjelöltjét, Eduard Kukant tapasztalt politikusnak tartja, akit tisztel. „Bár ellenfelek leszünk, bízom benne, hogy sikerül inkább partnerekként küzdenünk, és közösen húznunk az SDKÚ-DS szekerét, hogy az sikeresen szerepeljen az európai parlamenti választáson.
Kukan, mint korábban nyilatkozta, nem kampányolt az SDKÚ-DS tagjai közt. „Arra hagyatkozom, hogy a kollégák kellőképpen ismernek engem is, meg a tevékenységemet is. Az SDKÚ nemrégiben zajlott Központi Tanácsán elég nagy teret szenteltünk az európai parlamenti képviselő tevékenységének, s lehetőségem nyílt részletesebben beszélni a munkámról és az elképzeléseimről is” – jelentette ki Kukan.
A pártalelnök Štefanec körülbelül 300 szavazattal kapott többet Eduard Kukan volt külügyminiszternél, jelenlegi EP-képviselőnél. A szombati előválasztáson több mint kétezer párttag vett részt, akik 230 szavazóhelyiségben adták le a voksukat.

TASR nyomán dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44128,43661″}