43915

Losonc legnagyobb terére az „őslosonciak” Vásártérként, Búzatérként emlékeznek. A 19. században ez volt a helyszíne Nógrád megye leglátogatottabb országos vásárainak, ahol főleg mezőgazdasági termények és eszközök cseréltek gazdát. A már említetteken kívül számos megnevezése volt: Kül piacz tér, Kapu piacz tér, Búza piacz, II. Vilmos tér (az I. világháború ideje alatt), Wilson-tér, Horthy Miklós tér, Nám. Maršála Stalina, Búza tér, Nám. 1. mája (1950).

Az itteni vásárokon készültek azok a fényképfelvételek is, melyekről Gyurkovits Ferenc, festőművész készítette el talán legismertebb, a losonci vásárokat bemutató festményeit. A múlt század hetvenes éveiben még itt tartották meg a csütörtöki és szombati piacokat is.
A teret fokozatosan körbeépítették. Nyugati oldalán a Herczog és Kohn szeszfőzde, számos lakóház és iparos műhely, az Apolló filmszínház, déli részén lakóházak és üzletek, északi részén pedig a Heksch ház és fadepó épült fel. A tér keleti részét a Nógrádi utca határolja az egykori YMCA , a posta és egy kereskedelmi bank épületeivel.
Az 1940-es években elkészült és jóváhagyást nyert az tervezet, amely szerint a téren építették volna fel a város második katolikus, Szent Lászlóról elnevezett temploma, de az elképzelés csak a tervek jóváhagyásáig és egy nyilvános gyűjtéséig jutott el.
A teret övező épületek nagy részét 1967-68 között lebontották, helyükre lakótelepek bérházai kerültek. Ekkor számolták fel még a közepén áthaladó, a Zólyomi útra kapcsolódó utcarészt is. Az északi részén látható szökőkutat Karol Lacko, szobrászművész tervezte.
Napjainkban részben visszatérve múltbeli szerepéhez itt rendezik meg a losonci vásárokat. Kb. 2006-tól kezdve több kísérlet történt a beépítésére. A város a felújítására 2009-ben Európa Uniós pályázatot készített el, amelyet jóváhagytak. 2008-ban el akarták adni, aminek megakadályozásra lakossági mozgalom jött létre, részsikerrel.
A tér 2/3-a városi tulajdonban maradt, ami az említett Európa Uniós támogatásból felújított. A maradék 1/3-át még 2010-ben eladta egy befektető cégnek (4281 m2, 557 ezer EUR-ért), azzal hogy az ott üzlet- és közösségi központot épít fel, amely az építkezést legkésőbb 2014. október közepéig köteles elkezdeni és legkésőbb 2015 decemberéig be kell fejeznie. Ha ezt nem teszi 100 ezer EUR-o büntetést kell kifizetnie.
A tervek szerint a háromszintes épületbe három oldalról lehet majd belépni. Belsejében 38 üzlet kap helyet mintegy 8 ezer m2-es alapterülettel, mozi, három vetítőteremmel, étterem, kávéház, kaszinó, fitnesz központ és irodahelyiségek. A épület alatt kialakítandó mélygarázs 178 parkolóhelyes lesz. Áthelyezésre kerül a szökőkút is, amely a főbejárathoz vezető út ékessége lesz.

43915a43915b

Puntigán József/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43726,43698,42748,42567″}