44654

Sokan több márciusi megemlékezés, ünnepi összejövetel részesei lehettünk az elmúlt hétvégén. Az iskolás gyerekek Buzitán és a szomszédos településen is ünnepeltek, a tanulók mégis a március 17-én az iskolában rendezett ünnepségre fognak a legjobban emlékezni, hiszen ezt közösen élhették meg.
Már jóval az ünnepet előtt három versenyt hirdetett meg az iskola erre a napra, ezeknek „A legszebb kokárda”, „Nemzeti színekbe öltözünk” és a „Titánok harca” címet adták. A tanulók már pénteken, március 13-án ünneplőbe öltöztették az iskola folyosóit, a tantermek faliújságait, s hétfőn pedig saját magukat – meséli az iskola igazgatója, Mohnánsky Csilla.
Majd így számol be az ünnepségről: “Sokunk kézműveskedéssel, komoly tanulással készült a versenyekre. Öröm volt nézni az iskolába igyekvő kokárdás, piros szoknyás, zöld nadrágos magyar fiúkat és lányokat. Az első tanítási órán az osztályfőnökök segítségével elevenedhettek fel a márciusi események, az iskolarádió gyönyörű dallamokat játszott.
Addig a tornateremben, vagyis a „harctéren” készültünk a „Titánok harca” című történelmi vetélkedőre. Gondnokaink, kilencedikeseink szorgosan készítették a kellékeket, utolsó megbeszélést tartottak, majd beöltöztek, frizurát igazítottak. Ezután érkeztek a tornaterembe a nézők, szurkolók, s jöhetett az 5.,6.,7. és 8. „hadosztályok”, vagyis osztályok 6-6 legbátrabb titánja, hogy összemérje erejét. A kiválasztott történelmi esemény pedig mi lehetett más, mint az első világháború, hiszen a versennyel a világháború kirobbanásának századik évfordulójára emlékeztünk.
A verseny előkészítését és lebonyolítását teljes mértékben iskolánk kilencedikesei és iskolánk pedagógusa, Ádám Csilla vállalták fel. Nekik köszönhető mindaz, ami ezután következett. A szervezők a versenyzőket vegyes csoportokba osztották, majd jelenetekkel, filmrészlet vetítésével, daltanulással, képes prezentációkkal varázsoltak el bennünket, s dolgoztatták meg a csapatokat, akik tudták, hogy a győztesek jutalma egy közös kirándulás Széphalomra, a Magyar Nyelv Múzeumába. A szervezők a kicsikről sem feledkeztek meg, velük különféle játékokat játszottak. Volt Adj király katonát, Akela mondja és kötélhúzás is. A Csárdáskirálynő ismert dalára – Túl az Óperencián – pedig pedagógusainkat táncba is vitték.
A versenyfeladatok sokrétűsége komoly felkészülést igényelt. Büszkék lehetünk a kilencedikesekre, hogy igazi bátor hozzáállást tanúsítottak. Rengeteget tanulhattunk a mai napon történelemből, emberségből, magyarságból, összetartásból. Köszönjük” – mondta a Felvidék.ma-nak Mohnánsky Csilla. Hozzátette: S hogy milyen buzitai iskolásnak lenni? Arról bővebben a képek mesélnek!

he, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>>
{phocagallery view=category|categoryid=1609|limitstart=0|limitcount=0|type=1}