Kedves Gyula! Örülök, hogy személyedben végre van egy magyar jelöltünk, aki vállalja a megmérettetést, mégha tudatában van annak, hogy minden emberi számítás szerint nem győzhet. Győzelmed esetén el tudom képzelni, hogy egyes „mélyszlovákok” milyen katasztrófának tartanák ezt az eredményt.
Márcsak azért is érdemes volt indulnod, hogy ezt a jóleső gondolatot élénken el tudjam képzelni. De természetesen nem ilyen önös, „hedonista” elképzelések miatt tartom fontosnak indulásodat.
Csehszlovákia dicstelen története – a keleti Anti-Svájc – majd bukása, illetve Szlovákia kétszeri megalakulása óta nem volt példa rá, hogy magyar jelölt induljon az elnökválasztáson. Erre természetesen korábban is gondolhattunk volna, mégsem történt erre kísérlet. Érdekes lenne ennek okait egyszer elemezni. Ebben a pillanatban ez azonban nem lényeges.
Ha megnézzük a csehszlovák és szlovák elnökök panoptikumát, láthatjuk, rájuk nem volt okunk szavazni. T. G. Masaryk vizet prédikált, de bort ivott. Sikeresen humanistának hirdette magát, azonban azért drukkolt, hogy az első világháború minél tovább tartson, mert máskülönben „országát” nem tudta volna megalakítani. Edvard Benešre nem kell sok szót fecsérelnünk. Európa legnagyobb törpéje volt. Két alkalommal bizonyíthatta volna kvalitásait. Azonban sem 1938-ban, sem tíz évvel később nem volt képes helytállni. Gyáva volt. A következő, Emil Hácha volt közülük a legtisztességesebb, de Beneš börtönbe záratta, ott pusztult el. Azonban a kisebbségi kérdést mindegyikük értetlenül kezelte. A kommunista munkáselnökök, a sztálinista és alkoholista Klement Gottwald, a valamivel szolidabb Antonín Zápotocký javíthatatlanul hazug politikusnak bizonyult. Az ő idejében a belügyi szervek „méltóvá” váltak náci „testvérszervezeteikkel”. Őt követte a jellegtelen és sztálinista, nacionalista Antonín Novotný, aki 1968-ban kénytelen volt lemondani. Azután jött Ludvík Svoboda. Meg kell említenünk, hogy megtanult magyarul és államvizsgázott is ebből a nyelvből, ám később a szovjet titkosszolgálat ügynöke lett és a szovjet invázió után gyáván meghunyászkodott. Őt követte Gustáv Husák, akinek magyarellenes tevékenysége már korábbról ismert volt. Ő is egészen jól tudott magyarul. 1989-ben kénytelen volt lemondani, amit hiúsága nagyon nehezen viselt el. Toporzékolt, hogy nem államfőként hallhatott meg. Václav Havel csak epizódszereplővé vált, hiszen az ország másodszor is kettészakadt. Ő a Magyar Televízió Panoráma c. műsorának köszönhette népszerűségét, ám magyar vonatkozásban nem érvényesítette befolyását. Ezt persze magyar tanácsadóinak is „köszönhetjük”.
Amikor az első Szlovák Köztársaság megalakult Hitler nyomására, Jozef Tiso lett az államfő, aki korábban magyar identitásúnak tudta magát. Ám időben „váltott”. Pap létére azonban a krisztusi tanokat kiforgatta eredeti mivoltukból és akasztófán végezte. 1991 után Michal Kováč, Vladimír Mečiar kreatúrája került az elnöki székbe. Ő megpróbált tisztességgel ellenállni a politikai nyomásoknak, ám intellektusából nem tellett többre, mint felemás szerepre. Majd a narcisztikus, szülei identitását megtagadó Rudolf Schuster követte. Az elnöki tisztséget mélyrepülésben ellátó nemzeti-szocialista Ivan Gašparovič következett, akinek kijelentései sok ember arcára mosolyt fakasztanak. Tehát vidám, használhatatlan elnök volt. Nem akármilyen jelkép!
Ha végignézünk ezen a panoptikumon, nem találunk közöttük egyet is, akit jó szívvel tudtunk volna választani.
Ha most megvizsgáljuk a pillanatnyi kínálatot, kit is támogathatnánk a megmérettetésen, szintén nincs Bárdos Gyulán kívül kire adni voksunkat. Az emberbarát állítólagos szcientológust? A rendszerváltáskor kiálló színészt, aki Mečiar szekerét tolta? Az államfői poszt azilumát óhajtó miniszterelnököt? A többit nem említjük, mert minimális esélyük sincs. A gazdag semmitmondó jelöltek akik zavaros elképzelésekkel akarják elkápráztatni a választópolgárokat?
Most nem arról van szó, ki az esélyesebb, hogy szavazatunk ne vesszen el. Az a magyar, aki ma nem Bárdosra adja voksát, annak nemcsak szavazata, hanem lelke is elveszett.
Gyula, Te örömömre tudod, itt nem Rólad van szó. Sokkal többről. Végre elkezdünk-e úgy viselkedni, mint a nemzet egy autonóm része, mely felemeli szavát és tudja, miként kell a jövőt választani. Nem a múltat. Sem a múlt, sem a jövő nincs a kezünkben, csak a jelen pillanata, amikor eldönthetjük, mit teszünk. De ennek meghatározó hatása lesz jövőnkre.
A közvélemény-kutatások szerint, az ötödik helyen állsz. Ami nem is olyan rossz helyezés, ám sokkal jobban örülnék, ha a második fordulóba is bejutnál. Ez lenne az igazi teszt a szlovák társadalom számára! Magunkat is teszteljük egyben!
Nemsokára okosabbak leszünk, de nekünk már most előrelátóknak kellene lenünk. Politikai tőkét tudnánk abból kovácsolni, ha Téged helyzetbe hoznánk a második fordulóban. Van rá esélyünk, csak nem biztos, mindenki érti-e majd, miről is van szó. Így a nemsokára megvalósuló szavazás arról is szól majd, hogy megértjük-e az idők szavát és merünk-e autonóm módon cselekedni. Isten minket úgy segéljen!
Kedves Gyula, kívánom, hogy a lehető legjobban szerepelj, de ez már nem Rajtad múlik. Ez most már a mi, másra nem átruházható felelősségünk függvénye. Az elmúlt negyedszázad alatt sokszor rosszul döntöttünk. Itt az alkalom, hogy most új úton induljunk!
Hogy Rád kell szavaznunk, az számomra nem kérdés. „Itt az idő, szavazzatok!”
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44518,44443,44405,44317,44526,44476,44384,44322″}
