44755

A TA3 hírtelevízió köztársasági elnöki vitájában a kormányfő megint a szcientológia témáját húzta elő Andrej Kiskával szemben. A szcientológiával való összefonódást Kiska egyik cégének nevével, a Triangellel magyarázta. Kiska viszont azzal érvelt, hogy gondban valószínűleg Fico lenne, akinek nevével több botrányos ügy is kapcsolatba hozható, mint pl. a széndioxid-kibocsátási botrány, vagy pártja nem átlátható finanszírozásának az ügye.
Fico szerint Szlovákiában több fizikai személytől is megvonták a biztonsági ellenőrzést éppen a szcientológiai kapcsolataik miatt. A kormányfő megismételte, szerinte Kiska sem menne át az ellenőrzésen, amire Kiska azzal vágott vissza, ha valami, ami Szlovákiában működik veszélyes, akkor miért nem tiltja be. „Az ön feladata az ország védelméről gondoskodni” – mondta.
Fico szerint Kiskát a triangel köti össze a szcientológiával. „Az ön egyik cégét Triangelnek hívják. „A szcientológiai egyház szimbóluma is a triangel” – fogalmazott Fico. Kiska szerint azonban ez primitív érv, mivel a Triangelt barátja észak-karolinai társaságának testvércégeként alapították, amelynek a nevében szintén benne van a triangel.
Kiska szerint a biztonsági ellenőrzéssel inkább Ficónak lennének gondjai. „Ki az, aki fél bevallani, hogy járt-e a Vazov utcai konspirációs lakásban? Mikor mondja meg, ki követi Önt a kormányfői székben, ha Ön megfutamodik? Én minden kérdésre válaszolok, és semmiért sem szégyellem magam, Ön azonban nem válaszol az emberek által feltett kérdésekre” – jelentette ki Kiska.
Michal Horský politológus szerint az államfőjelöltek hétvégi párbeszéde elsősorban a választópolgárok mobilizálására szolgált. A politológus szerint a hétvégi vitaműsorok előrelépést mutattak az érvelés terén. A kormányfő még mindig jobb szónok, de Kiska is javuló tendenciát mutat.
Kiska aktívabb volt, mint ahogyan azt az államfőválasztás első fordulójának vitaműsoraiban megszoktuk, ahol inkább védekező álláspontra helyezkedett” – vélekedik Martin Klus politológus is. Bár Kiska javul, nyilvánvaló, hogy a kormányfő sokkal jobb szónok és érvelő. „Még ha sokkal több hibát is követ el, mint Kiska, aki azonban nem használja ki a tálcán nyújtott lehetőségeket” – vélekedik Klus.
A politológus a szavazópolgárok döntése érdekében rendkívül fontosnak tartja a televíziós vitákat. „Kiska esetében főleg arról van szó, hogy meggyőzze Procházka és Kňažko választóit, amire nem kerülhetne sor, ha valamilyen végzetes hibát követne el a viták során. Ha például valami olyasmit állítana, amit nem tud bizonyítani” jegyezte meg Klus.
A politológus szerint a további vitaműsorokban feltehetően szóba kerül még a magyar kérdés is. „Ma még nem ismerjük Kiska úr véleményét a magyar kisebbség együttélésével kapcsolatban” – fűzte hozzá Klus.

Fico és Kiska video párharca a Hnonlinon

Élő politikai videó vitában követhették március 24-én a Hospodárske noviny és az Aktuality.sk honlapjának olvasói a két köztársaságielnök-jelölt, Robert Fico és Andrej Kiska párharcát. Az érdeklődök a honlapok közösségi oldalain keresztül is figyelemmel követhették a két jelölt beszélgetését, amelybe kérdéseikkel be is kapcsolódhattak.
A Dag Daniš által vezetett beszélgetés során szóba kerültek a társadalmi és gazdasági kérdések, a fiatalok óriási munkanélkülisége, de a Kiska ellen indított ellenkampány is. Kiska szerint öt olyan kérdés van, ami a vállalkozók szerint a munkanélküliség szempontjából nagy gondot jelent. „De rossz a felsőoktatási rendszerünk is, minek következtében az egyetemek a munkahivataloknak gyártják a fiatal végzősöket, miközben vannak olyan munkahelyek, ahonnan hiányoznak az emberek” – mondta bíráló hangon Kiska. Fico szerint azonban amennyiben meg szeretnénk oldani a fiatalok munkanélküliségét, ahhoz előbb forrásokra lenne szükségünk. „Úgy vélem, hogy az egyedüli út az európai uniós források felhasználása, amely a rendelkezésünkre áll. Szert tettünk 75 millió euróra, amit a kis- és középvállalkozóknak adtunk. A fiatalok legnagyobb gondja, hogy szakmai gyakorlat híján nem tudnak elhelyezkedni. 2014-2015-ben további 200 millió eurót fordítunk ezekre a programokra” – mondta Fico. 44755 1
Helyenként egész viharos volt a vita, például amikor Kiska a Fico-kormány vállalkozóellenes lépéseit bírálta. „Tönkreteszi a vállalkozói légkört” – mondta Kiska, amire Fico azt felelte, „ne próbáljon valamiféle népgazdasági szakértő szerepében tetszelegni”. Kiska szerint azonban az államfőnek az emberek mögött kell állnia, s amennyiben a kormány olyan lépéseket tesz, amelyek ártanak az embereknek, akkor a köztársasági elnöknek fel kell ez ellen lépnie, amit államfőként ő meg is tesz majd.
Persze, azért volt olyan kérdés is, amelyben a két jelölt gyakorlatilag egyet értett a beszélgetés során: mindketten pozitívan értékelték az euró bevezetését Szlovákiában. Robert Fico kormányfő szerint az Európai Unión belül már nincs akarat a további mentőcsomagok kialakítására. „Mi nem Görögországot mentettük, hanem az eurót – mondta. „Örülök, hogy az én kormányom volt az, amelyik előnyös árfolyamon zökkenőmentesen bevezette az eurót. De szükséges volt, hogy a szolidaritás elve alapján részt vegyünk az euró megmentésében. Nemcsak nekünk, más országoknak is gondjai vannak az európai mentőcsomagokkal” – jelentette ki Fico a témával kapcsolatban. „Az euró bevezetése hatalmas pozitívumot jelentett a számunkra, és egyetértek a kormányfővel abban, hogy az európai szolidaritás keretében nekünk is segítenünk kellett” – csatlakozott a kérdésben Fico véleményéhez Andrej Kiska.
Az államfőkampány kapcsán azonban már nem volt ilyen nagy köztük az egyetértés. Robert Fico kormányfő arra szólította fel Kiskát, hogy ne panaszkodjon állandóan az ellenkampányra. „Nézze, mi folyik ellenem. Mi van a közösségi hálón, mit csinálnak az ellenzékiek ellenem. De én nem akarok erről vitatkozni, csak válaszolok minderre, mivel Kiska úr büntetőfeljelentést tett ellenem”. Fico szerint azonban a köztársasági elnöki párharcot a választópolgárok döntik el. „Én nem akarok a konfliktusok elnöke lenni, mint ön” – fűzte hozzá. „A kormányfő úr azt mondta rólam, hogy uzsorás vagyok. És ha valaki ilyen módon próbál meg befeketíteni, ekkor egyértelmű, hogy büntető feljelentést teszek ellene” – érvelt Kiska. „Mindez azonban afelé irányul, hogy a kampány személyes támadásokba megy át. Én azonban olyan államfő szeretnék lenni, aki összeköt. Ezért kínálom a független köztársasági elnök vízióját, akinek eddig semmi köze sem volt a politikához” – fogalmazott Kiska. „Az Ön kampányát, valamennyi megarendezvényét a pártja fizeti, s maga így akar az emberek elé állni, és azt állítani, hogy az ő érdekeiket védelmezi majd?” – tette fel a kérdést Kiska Ficónak.
A vita során Fico úgy fogalmazott, Kiska köztársasági elnökként szembe akar majd menni a kormánnyal. Az ő mozgatórugója azonban ellenkező. „Kiska rosszat akar csinálni, kimondottan ellenzéki köztársasági elnök szeretne lenni. Csak hogy nekem vannak tapasztalataim, több köztársasági elnök is támogat, és a köztársasági elnök feladata nem lehet a „rosszcsinálás” – vélekedik Fico. Arra a kérdésre azonban, hogy az esetleges veresége esetén távozik-e a politikából, nem adott egyenes választ. „Ezek csak pletykák, ha majd közlendőm lesz ezzel kapcsolatban, megteszem magam” – fogalmazott a kormányfő.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44703,44732,44691″}