44710

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett az utóbbi években gróf Esterházy Jánosra is megemlékeznek a búcsi alapiskolában. Győző Andrea iskolaigazgató beszámolója:

Minden közösség életében fontosak az ünnepek. Ezért iskolánkban is évtizedek óta fontosnak tartjuk a nemzeti ünnepeink megtartását, erősítve ezzel diákjaink nemzeti önazonosság tudatát.
Idén is igyekeztünk méltóképpen megemlékezni a számunkra legfontosabb történelmi eseményről, az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.
Pelle István, történelem szakos tanító évről évre valamilyen téma köré kapcsolódva foglalja össze tanulóink számára e nevezetes esemény legfontosabb történéseit. Két éve a felvidéki csaták helyszíneit jártuk körbe vetítéssel egybekötött előadás formájában, tavaly a pedig a március 15-i pesti forradalom helyszíneit. Idén a szabadságharc legfontosabb momentumait hallhattuk. Az előadást színesítette tanulóink előadása, akik részleteket olvastak fel korabeli naplókból, levelekből, kiáltványokból és egy-egy szabadságharchoz kapcsolódó Petőfi-versből.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mellett az utóbbi években gróf Esterházy Jánosra is megemlékezünk, mivel falunkban található a 2005-ben Felvidéken elsőként felállított szobra. Élve a lehetőséggel, minden év március derekán kivonulunk az iskolásokkal, és szintén Pelle István rövid történelmi ismertetője segítségével felidézzük a mártír politikus életét és munkásságát. Ahogy eddig minden évben, idén is koszorút helyeztünk el a szobornál és elénekeltük közösen a himnuszt.

Győző Andrea, Felvidék.ma
44710a44710a 144710a 244710a 344710a 444710a 5
{iarelatednews articleid=”44672,42528,42615″}