labda

Gömörben és Nógrádban is folytatódtak hétvégén a küzdelmek a labdarúgó-bajnokságban, ahol a legnagyobb sikert a fülekiek érték el, akik sima, háromgólos győzelmet arattak hazai pályán. A forduló meglepetését a listavezető felediek újabb veresége jelentette, akik a Buzitka otthonában hagyták mind a három pontot. A gyenge tavaszt produkáló rimaszombatiaknak még nehéz lehet a helyzete, ha nem lesznek képesek az eddigieknél sokkal jobb játékra, négy fordulóban mindössze egy gólt sikerült szerezniük, ami nagyon kevés.

II. labdarúgóliga, 25. forduló
Somorja – Rimaszombat 2:0 (1:0) Gólszerzők: Tubonemi (18.), Vilkovský (90.)
A hazai kék-fehérek futballoztak jobban és veszélyesebben, mezőnyfölényük pedig már tizennyolc perc után góllá érett. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék, a hazaiak támadtak, a vendégek pedig próbáltak egyenlíteni. A 61. percben emberhátrányba kerültek a rimaszombatiak Martin Válovčan kiállítása miatt. A kiállítás után a hazaiak még fokozták az iramot, és az utolsó percben Vilkovský révén végleg eldöntötték a három pont sorsát.

RÉGIÓBAJNOKSÁG, 18. forduló
Losonc – Závažná Poruba 2:1 (1:1) Gólszerzők: Iskra (29.), Boháčik (74. bünt.) – Čajka (17.)
Izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, amit a hazaiaknak még szünet előtt sikerült egalizálniuk. A második félidőben sem változott a játék képe, a nógrádiak nagyobb sebességre kapcsoltak, és a 74. percben Boháčik révén büntetőből megszerezték az értékes három pontot.

IV. LIGA, DÉLI CSOPORT, 18. forduló
Fülek – Ipolynyék 4:1 (2:0) Gólszerzők: Rapi 3 (1., 27. bünt., 59.), Ľupták (84.) – Nemčok (84.)
Igazi fociünnep, 500 néző, nagyszerű játék, magabiztos győzelem a magyar rangadón, amely sokáig emlékezetes marad a nógrádi szurkolóknak. Egy percig sem volt kétséges, hogy melyik a jobbik csapat, melyik csapat szeretne jövőre magasabb osztályban szerepelni. Fantasztikus tavaszi mérleg: 3 mérkőzés 9 pont és 10:1-es gólarány, a tíz gólból pedig Rapi Zsolt egymaga hetet szerzett – remek teljesítmény.

1.

Zvolen

   16

10

2

4

36:19

32

2.

Žarnovica

   15

10

1

4

32:19

31

3.

Fülek

   16

9

3

4

36:14

30

4.

Podbrezová B

   16

9

2

5

32:22

29

V. LIGA, D CSOPORT, 16. forduló
Meglepetésnek számít a felediek újabb veresége, akiknek egyre fogy az előnyük, és ha így folytatják, könnyen lehet, hogy az év eleji célok nem válnak valóra. A tornaljaiak hosszú idő után örülhettek újra három pontnak, amely még sokat számíthat majd a végelszámoláskor.
Óvár – Ipolybalog 3:0 (1:0) g.: Radoš (11. öngól), Buček (68. öngól), Žingor (78.), Szklabonya – Alsóstregová 5:3,g.: Ďurica (39.),Drienovský(45.), Matikovský (75.), Takáč 2 (89., 90.) Buzitka – Feled 3:1 g.: Malatinec (60.), Iskra (66.), Vilhan (88. bünt.) – Uhrin (37.), Príbelce – Losonctamási 1:4 (1:3) g.: Bariak (20.) – Ďuriško (40.), Barta (42.), Majkút (44.), Fleško (77.) Csáb – Szlovákgyarmat 2:3, Tornalja – Ragyolc 2:0 g.: Juhász (40.), Jankóšik (60.), Mýtna – Lubeník 1:0 (1:0) g.: Šatara (8.)

V. LIGA, D CSOPORT, 16. forduló
Meglepetésnek számít a felediek újabb veresége, akiknek egyre fogy az előnyük, és ha így folytatják, könnyen lehet, hogy az év eleji célok nem válnak valóra. A tornaljaiak hosszú idő után örülhettek újra három pontnak, amely még sokat számíthat majd a végelszámoláskor.
Óvár – Ipolybalog 3:0 (1:0) g.: Radoš (11. öngól), Buček (68. öngól), Žingor (78.), Szklabonya – Alsóstregová 5:3,g.: Ďurica (39.),Drienovský(45.), Matikovský (75.), Takáč 2 (89., 90.)Buzitka – Feled 3:1 g.: Malatinec (60.), Iskra (66.), Vilhan (88. bünt.) – Uhrin (37.), Príbelce – Losonctamási 1:4 (1:3) g.: Bariak (20.) – Ďuriško (40.), Barta (42.), Majkút (44.), Fleško (77.) Csáb – Szlovákgyarmat 2:3, Tornalja – Ragyolc 2:0 g.: Juhász (40.), Jankóšik (60.), Mýtna – Lubeník 1:0 (1:0) g.: Šatara (8.)

1.

Feled

16

11

1

4

41:15

34

2.

Szlovákgyarmat

16

10

2

4

39:17

32

3.

Óvár

16

9

3

4

35:24

30

4.

Mýtna

16

9

1

6

27:22

28

5.

Csáb

16

8

3

5

34:26

27

6.

Buzitka

16

8

2

6

41:33

26

7.

Ragyolc

16

7

4

5

26:21

25

8.

Alsósztregová

16

7

2

7

35:27

23

9.

Szklabonya

16

7

2

7

28:28

23

10.

Ipolybalog

16

5

2

9

25:43

17

11.

Losonctamási

16

4

5

7

16:37

17

12.

Tornalja

16

4

4

8

15:29

16

13.

Príbelce

16

2

5

9

25:36

11

14.

Lubeník

16

2

2

12

15:44

8

Területi banokság
1. osztály, 12. forduló
Az elitmezőny éllovasa, a Muráň csapata nem úgy kezdte a pontvadászatot a tavaszi nyitányon, ahogy ősszel abbahagyta, ugyanis vereséget szenvedett, aminek következtében mindkét üldözője megelőzte. Az ajnácskőiek és az osgyániak is hozták a papírformát, hazai pályán biztosan gyűjtötték be a bajnoki pontokat.
Osgyán – Tisovec B 1:0 (1:0) g.: Ružinský (43.), Rimajánosi/Feled B – Muráň 2:1 (0:0) g.: Uhrin (70. bünt.), Bari (79.) – Matajz (85.), Jelšava – Sjógömör 3:1 (2:1) g.: Pačan (11.). Ruso (22.), Kováčik (47.) – Gergely (45.), Ajnácskő – Nagytörék 4:1 (4:0) Halaj J. 2 (2., 18.), Kovács R 2 (14., 35.), Bátka – Sajószentkirály 2:0 (0:0) g.: Farkas N. (64.), Farkas G. (76.)

1

    . Ajnácskő

11

  8 

1

2

     37

:

16

   25

   
2

    .  Osgyán

11

  7

3

1

26

:

8

  24

   
3

    . Muráň

11

  7

2

2

26

:

9

  23

   
4

    . Sajógömör

11

  6

1

4

33

:

17

  19

   
5

    . Sajószentkirály

11

  6

0

5

17

:

17

  18

   
6

    . Revúčka

10

  4

2

4

16

:

28

  14

   
7

    . Feled B

11

  4

1

6

27

:

28

  13

   
8

    . Bátka

11

  4

0

7

14

:

25

  12

   
9

    . Jelšava

11

  3

1

7

15

:

37

  10

   
10

    . Tisovec B

11

  2

2

7

14

:

27

  8

   
11

    . Nagytörék

11

  2

1

8

15

:

28

  7

   

2. osztály, 11. forduló
Ami pedig a másodosztályt illeti, itt a táblázat élén telelő rimaszécsiek, illetve a nemesradnótiak is tényleg ott folytatták, ahol ősszel abbahagyták.
Nagybalog – Rimaszécs 1:3 (1:1) g.: Gebe (5.), Szabó O. (32. öngól) – Buša G. (74.), Váradi R. (77.), Uzapanyit – Sirk 4:2 (1:2) Tamáš R. 2 (30., 47.), Barašo (50.), Kováč (77.) – Horváth O. 2 (25., 39.), Nemesradnót – Klenovec 2:1 (0:0) g.: György (50.), Berky (79.) – Hruška (80.)

1

    . Rimaszécs

   10

  8

  0

  2

    49

:

15

    24

   
2

    . Nemesradnót

   10

  7

  1

  2

45

:

15

   22

   
3

    . Klenovec   

     9

  5

  2

  2

22

:

18

   17

   
4

    . Sirk

     9

  3

  1

  5

17

:

31

   10

   
5

    . Nagybalog

     9

  3

  0

  6

30

:

28

    9

   
6

    . Uzapanyit

   10

  3

  0

  7

24

:

52

    9

   
7

    . Balogfala

     9

  2

  0

  7

28

:

56

   6