45941

Édesanyám rózsafája címmel járási népdalversenyt rendeztek Pelsőcön. A versenyt tizenötödik alkalommal szervezték meg, Török Laci bácsi tornagörgői zenepedagógus és citerás emlékére.
Az éneklés közösségformáló ereje egyre nagyobb hiány napjainkban. Ezért is felbecsülhetetlen értékű az a munka, melyet Kodály, Bartók és Lajtha végzett a magyar népzene feltárásában, vagy pedig Török Laci bácsi tevékenysége a rozsnyói járásban, és az ő munkásságának emlékére végez most Máté Adrien.
Máté Adrien főszervező megszólította mind a tizennégy magyar tannyelvű alapiskolát a rozsnyói járásból. Ezek közül öt alapiskola nevezett be diákokat öt kategóriában. Összesen 25 diák és két csoport versenyzett.
A rendezvényt Máté Adrien a pelsőci alapiskola tanára nyitotta meg, aki pár gondolatot osztott meg a résztvevőkkel a népdalról. Megtudhattuk, hogy a népdal az érzések kifejezőeszköze és a közösség összekovácsolója volt. „A hétköznapok öröme, bánata, az akkori szokások, körülmények mind jól kivehetők a szövegekből. Régen minden eseményhez, ünnephez meg voltak a megfelelő dalok, melyeket családi körben vagy közösségben énekeltek.” – hangzott el beszédében. A megnyitó keretén belül bemutatta a zsűrit is. Tagja volt Palcsó Erzsébet nyugdíjas tanár Gömörhorkáról, aki a mai napig énekel a gömörhorkai énekcsoportban, és Fazekas Júlia nyugdíjas tanár Rozsnyóról, aki évekig a pelsőci alapiskolában vezette a néptánccsoport tevékenységét. A zsűri elnöke Máté László volt, a pelsőci alapiskola egykori igazgatója, zenepedagógus.
Minden fellépőt az előadásuk előtt bemutattak. A szólóének kategóriában 22 versenyző volt. „A szádalmásiak többségben gömöri és magyarbődi népdalokat adtak elő, de volt, aki otthonról hozta magával a népzene szeretetét” – tudtuk meg Németh Klára, a szádalmási alapiskola tanárától. A Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola diákja – Fazekas Mónika – három népdallal örvendeztette meg a hallgatóságot: Ej a titkos szerelem, Hej rozmaring, rozmaring és Tiszta búzát eszik a vadgalamb. A legtöbb kategóriában a Pelsőci Magyar Tannyelvű Alapiskola és a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolája képviseltették magukat. Az énekcsoportok kategóriában a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának Százszorszép népdalkörétől a Borzovára két úton kell bemenni, Szépen úszik a vadkacsa a vízben és a Búza, búza, de szép tábla búza című népdalokat hallhattuk. A mindegyik kategóriában résztvevő pelsőci alapiskola harmadikos éneklőcsoportja a „Beültettem kiskertemet” című népdallal indította dalcsokrát.
A délutáni órákban valósult meg a verseny kiértékelése. A következő helyezések születtek:
Szólóének
I. Kategória – 1. helyezés: Kovács Kitti – tornagörgői alapiskola
2. helyezett: Šmajda Bernadett – szádalmási alapiskola és Jánosdeák Ákos – tornagörgői alapiskola
3. hely: Grešo Ádám – pelsőci alapiskola és Tisza Mária – a Rozsnyói Református Egyházközség Alapiskolájának tanulója

II. Kategória – 1. helyezés: Gubala Nikolet és Vajd Kincső a pelsőci alapiskolából
2. helyezést Varga Dávid érte el a szádalmási alapiskolából

III. Kategória – 1. helyezés: Fazekas Mónika – Fábry Zoltán Alapiskola és Szakközépiskola,
2. helyezett: Žiga Krisztina – dernői alapiskola,
3. hely: Putnoki Dávid – dernői alapiskola

Éneklőcsoportok
I. Kategória első helyezettje lett a pelsőci harmadikosok csapata.
II. Kategória első helyén végzett a rozsnyói Százszorszép népdalkör.

Hangszeres játék
Mindegyik résztvevő a második kategóriában indult. Első helyen végzett a Boglárka citerakör Ulman Gábor citeraművész vezetésével. Második helyezést ért el Lipták Mónika zongorajátékával a pelsőci alapiskola diákja, valamint Burkus Veronika lett a harmadik, aki a citera szeretetét és tudását Tornagörgőről, otthonról hozta magával.
A rendezvényt a Pelsőci Magyar Tannyelvű Alapiskola és a Csemadok Pelsőci Alapszervezete és Rozsnyói Területi Választmánya, a pelsőci kultúrházzal közösen szervezte meg.

A képgalériánkat ITT tekinthetik meg >>>

BB, Felvidék.ma