45853

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban május 20 – 21. között Határon túli filmek bemutatóját tartják. A kétnapos eseményfolyamon több felvidéki filmalkotást is megnézhetnek az érdeklődők.
A Felvidék.ma értesülései szerint, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozata hagyományteremtő jelleggel szervezi meg a Kárpát-medencei magyar filmművészek találkozóját, melynek a tanácskozás mellett a filmvetítés is a része. Mint megtudtuk a tanácskozás főcélja, hogy a Kárpát-medencében élő magyar filmalkotók közös fogalmazzák meg a külhoni filmalkotók munkáját biztosító támogatási rendszerre vonatkozó javaslatot. A kétnapos eseményen mintegy 17 alkotó vesz részt a Kárpát-medencéből.
A program megnyitója a filmszínház Dísztermében lesz május 20-án este félnyolckor. A szemle résztvevőit Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke kösözönti.
Az Urániában a külhoni filmes és televíziós műhelyekben készült alkotások tekinthetők meg. A Filmszínház három termében összesen 25 alkotást vetítenek le, köztük négy felvidéki portré-, rövid- és dokumentumfilmet. A filmbarát közönség gazdag kínálatból választhat, számtalan ősbemutatóra is sor kerül a szemle során.
A Felivdék.ma információi szerint az alábbi felvidéki alkotásokat vetítik le az eseményfolyam során: „Ahonnan elindultam…” – Kulcsár Ferenc portré T.Nagy Imre rendezésében; Inámi hagyományőrzők – Gál Sándor dokumentumfilmje; Pásztorok ösvényén – dokumentumfilm Vörös Attila alkotása; Madách kastély újjáélesztése – dokumentumfilm, rendező T. Nagy Imre. A vetítésre a belépés díjtalan.

„AHONNAN ELINDULTAM…” – Kulcsár Ferenc-portré (30′)
Kulcsár Ferenc, az egyetemes magyar irodalom jeles képviselője, a Bodrogközben született. A róla készült portréfilmben vallomást tesz keresztyén hitről és mindazokról az értékekről, amelyek követésre méltóak, mert a határon túli magyarság csakis általuk őrizheti meg anyanyelvét, kultúráját.
Rendező: T. Nagy Imre
Operatőr: Nagy István, forgatókönyvíró: T. Nagy Imre, zeneszerző: Viszlai Tibor, Zsapka Attila, KOR-ZÁR, vágó: ifj. Nagy Imre
Producer: Nagy Erzsébet

INÁMI HAGYOMÁNYŐRZŐK – dokumentumfilm (26′)
Immár harminc éve működik a nagykürtösi járásban lévő Inám községben az Inámi hagyományőrző asszonykórus. Azonkívül, hogy a régió valamennyi kulturális rendezvényén fellépnek, állandó résztvevői magyarországi fesztiváloknak is. Ruháikat és Inámra jellemző kötött harisnyáikat saját maguk készítik. Hogy miként teltek és telnek téli estéik, éneklés közben mesélték el nekünk.
Szereplők: Az Inámi hagyományőrző asszonykórus tagjai
Rendező: Gál Sándor
Operatőr: Gál Sándor, Hangácsi István, forgatókönyvíró, vágó: Gál Sándor

PÁSZTOROK ÖSVÉNYEIN – dokumentumfilm (55′)
Egykoron Gömörben is meghatározó szereppel bírt az állattartáshoz kötődő életforma s az ehhez szervesen kapcsolódó pásztorkodás. A falusi közösségtől elszigetelten élő, zárt társadalmi réteget alkotó pásztorság állattartással kapcsolatos ismereteit s a megannyi ősiességet is megőrző pásztorkultúrát generációk, pásztordinasztiák vitték tovább. Dél-Gömör dimbes-dombos lankái közt még ma is látni juhnyájat s a nyájat terelő pásztort.
Szereplők: Katyi Tamás, Katyi Gyula, Cselényi József, Rusznyák János
Rendező: Vörös Attila
Operatőr: Vörös Előd, forgatókönyvíró: Vörös Attila, Varga Norbert, vágó: Vörös Előd, dramaturg: Varga Norbert
Producer, forgalmazó: ARS FORUM o.z.

A MADÁCH-KASTÉLY ÚJJÁÉLESZTÉSE – dokumentumfilm (30′)
A dokumentumfilmben a felvidéki Bódva-völgyi Stúdió nyomon követi mindazok fáradozását, akik megvalósították Magyarország és Szlovákia határon átnyúló programját. Az Európai Unió támogatásával felújított kastély ünnepélyes átadását követően 2013-ban elkezdődött a belső berendezések helyreállítása. A film a munkálatokat végző szakemberek hétköznapjaiba, nem utolsósorban a „Tragédia” szellemiségét megjelenítő látványtervezés kulisszatitkaiba is betekintést
nyújt.
Rendező: T. Nagy Imre
Operatőr: Nagy István, forgatókönyvíró: T. Nagy Imre, zeneszerző: Viszlai Tibor, Marek Horňák, vágó: ifj. Nagy Imre
Producer: Nagy Erzsébet

További részletek a filmvetítésről az Eseménynaptárban ITT>>>
PP, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”45734,45412″}