45644

A dokumentum egyebek mellett az Európai Unió levegőtisztaság-védelmi javaslatcsomagjával és a GMO-stratégiával foglalkozik.

Kétnapos tanácskozást követően környezetvédelmi együttműködésről írt alá közös nyilatkozatot Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, valamint három délkelet-európai uniós tagország csütörtökön, május 8-án Visegrádon.
A Visegrádi Csoport tagjai, valamint Bulgária, Horvátország és Románia környezetvédelmi miniszteri, illetve miniszterhelyettesei által jegyzett dokumentum egyebek mellett az Európai Unió levegőtisztaság-védelmi javaslatcsomagjával és a GMO-stratégiával foglalkozik. Az aláírást követő sajtótájékoztatón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kiemelte: hasznos és eredményes a V4 + 3 környezetvédelmi együttműködés, melyet folytatni kívánnak.
“Az országok együtt alakították ki álláspontjaikat és együtt fognak fellépni” – tette hozzá.
Az EU levegőtisztaság-védelmi csomagjával kapcsolatban azért is szükséges a körültekintés – hangsúlyozta a tárcavezető -, „mert nem lenne szerencsés, ha emiatt foglalkoztatási, termelési képességet veszítenénk, versenyképességi szempontból hátrányos helyzetbe kerülnénk”.
Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ha ezek a szabályok szigorodnak, más országokba települnének ipari, illetve mezőgazdasági kapacitások.
A miniszter kitért arra is, hogy ha korlátozzák a metánkibocsátást, akkor a tervezettnél kevesebb állatot lehetne tartani, s az állattartás – különösen az újonnan csatlakozott országok esetében – hátrányos helyzetbe kerülhet.
A GMO-val kapcsolatban a tanácskozók egyetértettek abban, hogy a tagállamok hatáskörében kell tartani a döntéseket – mondta Fazekas Sándor, „Magyarország számára pedig elsőrendű nemzeti érdek, hogy a GMO-mentességet megtartsa”.
Vladimír Maňa, Csehország igazgatási ügyekért felelős miniszterhelyettese, Maciej Grabowski, Lengyelország környezetügyi minisztere, Vojtech Ferencz, Szlovákia környezetügyért felelős államtitkára, Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter, Atanasz Kosztadinov, Bulgária miniszterhelyettese, Hrvoje Dokoza, Horvátország környezet- és természetvédelemért felelős miniszterhelyettese és Korodi Attila, Románia környezeti és klímaváltozási minisztere kezet fogtak a környezetvédelmi együttműködési megállapodás aláírása után Visegrádon május 8-án.

mti nyomán, Felvidék.ma
MTI Fotó: Kovács Attila
{iarelatednews articleid=”44976,44852,44801,44583,44483″}