48282 2

Augusztus 24-26 között rendezték meg a V4-es országok katona-érdekképviseleti vezetőinek találkozóját, valamint a 17. nemzetközi Kriváň hegymászó túrát Szlovákiában.
A túrára a Honvédszakszervezet (Hosz) delegátusát Czövek János elnököt, Lippai Csaba érdekvédelmi szakértőt és Dr. Hajós Dezső szolgáltatás- és tagszervező munkatársat is meghívta a Szlovák Katonai Szövetség (ZVAZ). A résztvevők tárgyalásokat folytattak az október 8-11 között Prágában megrendezendő Visegrádi Négyek Csoport Katonai Érdekvédelmi Szervezetei 14. Konferenciájának napirendjéről, és az egyes országokban meglévő aktuális szervezeti kérdésekről. Továbbá egyeztettek az Európai Katonai Érdekvédelmi Szövetséggel (EUROMIL) folytatott együttműködés kérdéseiről, és a V4-es országok érdekképviseleti vezetőinek szeptember 11−13. között Budapesten megrendezendő találkozójáról.
A visegrádi országok (Csehország, Magyarország Lengyelország, Szlovákia,) katonai érdekképviseleti szervezeteinek képviselői az augusztus 24-i ünnepélyes megnyitót követően több órás megbeszélést folytattak aktuális érdekképviseleti kérdésekről. Hangsúlyozták, hogy a V4-es katonai érdekvédelmi szervezetek közötti együttműködés fő színtere az évente megrendezendő konferencia, melynek soros helyszíne Prága, időpontja pedig október 8-11 lesz.
A résztvevők megállapodtak abban, hogy a prágai konferencia egyik fő témája az egyes országok katonai érdekképviseleti szervezetei helyzetének bemutatása, valamint a tagság érdekében végzett munka konkrét ismertetése lesz. A másik fő téma pedig az EUROMIL kongresszusa előtt megvitatni a visegrádi négyek álláspontját az európai szervezettel folytatott együttműködés gyakorlatáról, annak eredményességéről és a különböző szintű irányító testületekben megvalósítható közös képviseletről. A felek megállapodtak abban, hogy a V4-es együttműködést tovább erősítik az információcsere gyakoriságának fokozásával, valamint az egyes rendezvényekre történő meghívással és bővítik a meghívott országok körét is. Így a következő konferenciára már meghívást kap az ukrán és a szlovén katonai érdekképviseleti szervezet is.
A következő nap délelőttjén a 17. nemzetközi Kriván hegymászó túra hivatalos programja a Csorba tónál (1300 m) lévő Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművének megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol a Honvédszakszervezet képviselői is elhelyezték a megemlékezés virágait. A Magas-Tátra nyugati szegletének jellemző impozáns csúcsa a Kriván (2494 m), amely a Magas-Tátra főgerincéből a Csubrinánál (Čubrina) kiágazó szárnyvonulat utolsó kiemelkedése.48282 1
A hegycsúcs a szlávság és a szlovákok szabadságának jelképe, megmászását pedig több évtizede minden évben a Szlovák Nemzeti Felkelés Kriván környéki hőseinek szentelik. A közel kilenc órás hegyi túra alatt a résztvevők számára nemcsak az 1200 m-es szintkülönbség jelentett komoly kihívást, hanem a több mint 20 km-es távolság is. A túra nagyon kedvező, száraz napos 23-25 ºC-os időben zajlott, mely ideális körülményt jelentett a nehéz fizikai próbához.
Az esemény elismertségét jelzi, hogy többek között a túrát teljesítette a Szlovák vezérkari főnök kiképzési helyettese, a katolikus tábori püspök, valamint a cseh védelmi minisztérium államtitkára is. Az eseményen kötetlen beszélgetésekre is volt lehetősége a Hosz képviselőinek. Így baráti eszmecserét folytattak több szlovák hivatásos és nyugállományú katonával is. Az informális beszélgetésekről összefoglalóan az állapítható meg, hogy északi szomszédunknál hasonló megszorítások következtek be, mint nálunk a katonai élet területén, de a Szlovákiában meghozott intézkedések nem voltak visszamenőleges hatályúak. A találkozó programja esti tábortűzzel és további kétoldalú megbeszélésekkel zárult.

HOSZ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47388,45769″}