477814

Nem lesznek büntetőjogi következményei Alojz Hlina független parlamenti képviselő tavaly szeptemberi alakításának, amikor is a törvényhozás plenáris ülésén rátámadt képviselőtársára, a SMER-SD padsoraiban ülő Anton Martvoňra. Olyannyira nem, hogy a rendőrség még büntetőeljárást sem indított, Hlina agyi rövidzárlatát és annak következményeit szabálysértésnek minősítette. Így jogi következményként marad tehát a szabálysértés megállapítása és pénzbüntetés kiszabása (már ha egyáltalán) és esetleg a közvélemény “rosszallása” a kétségkívül méretes tahóság miatt.
Mint ismert, tavaly szeptemberben Hlina a bírósági végrehajtókról szóló törvény tárgyalása közben esett neki kollégájának. Amikor Anton Martvoň, a kormánypárt képviselője arról értekezett, hogy Hlina azokat a végrehajtókat bírálja, akik a működésük feltételeit szeretnék javítani és megtisztítani, miközben jómaga is abból gazdagodott meg, hogy alkoholt árusított a kiskorúaknak, a “sértett” fél odalépett hozzá és lelökte a székéről. Hlina szerint azonban nem történt támadás, különben Martvoň már az intenzív osztályon feküdne…
Mindenesetre Martvoň büntető feljelentést tett Hlina ellen, akinek mentelmi jogát felfüggesztették, de a rendőrség bűncselekmény helyett szabálysértési eljárást folytat le. A TA3 hírtelevíziónak nyilatkozó Martvoň elégedetlen ezzel: méltatlannak tartja, hogy a rendőrség még arra sem vette a fáradságot, hogy kihallgassa az incidens tanúit. Az érintett a legfőbb ügyészi fórum előtt tett panaszt az ügyben eljáró rendőri és ügyészi szervekre.
Az esetet egyébként vizsgálta a parlament illetékes bizottsága is, azonban szankció kiszabására azért nem volt mód, mert a tárgyalási rendet szabályozó dokumentum nem tartalmazott passzusokat a képviselők között kialakuló nem verbális párbajok esetére.
Ami már csak azért is furcsa, mert a parlamenti pofozkodás külhonban sem épp ismeretlen jelenség, még olyan kulturált országokban is komoly maflásokat osztottak már ki (több ízben is), mint például a felkelő nap országa, Japán.

szd, Felvidék.ma
Fotó: cas.sk
{iarelatednews articleid=”42214,41462″}