48430

Andrej Danko, az SNS elnöke szerint pártja szeptember 6-ai rendkívüli közgyűlésének alapvető üzenete a tisztességes, büszke és méltó hazafias politikára, valamint az erős állam megújítására tett igyekezet. A közgyűlés emellett új alelnököket is választott, ami a pártelnök szerint szintén egyértelmű jelzés arra vonatkozóan, hogy a hazafias politikát uniformisok, gyalázkodás, agresszió és alkohol nélkül, tisztességes módon is lehet művelni. „A hazafias politika alternatívát jelent mindenki számára, aki változást kíván Szlovákiában” – jelentette ki Danko.
Újdonság még, hogy a szombati közgyűlés óta nem alelnöke többé a nemzeti pártnak Rafael Rafaj, Ján Slota volt pártelnök egykori jobbkeze, aki hosszú évek óta tagja a pártnak. Az SNS első alelnöke Jaroslav Paška EP-képviselő lett, további alelnökök még Vladimír Chovan volt mezőgazdasági miniszter, az SNS alapító tagja, Anton Hrnko történész, volt képviselő, Štefan Zelník volt egészségügyi államtitkár és új arcként Martina Stodolová jogász, az SNS központi titkára. A nemzetiek egy része azt rótta fel Rafajnak, hogy a bradlói megemlékezésen Štefánik korhű egyenruhájában jelent meg. A párt szóvivője szerint azonban erről a kongresszuson nem esett szó, a küldöttek egyszerűen csak azokat a személyiségeket akarták alelnöknek megválasztani, akiktől elvárható, hogy képesek hatékonyan támogatni az új pártvonalat.
A közgyűlésen Andrej Danko pártelnök beszámolt az SNS gazdasági és politikai megszilárdulásáról, és a közgyűlés megváltoztatta a párt alapszabályát is, amelynek értelmében ezentúl évente odaítélik majd a Martin Rázus-díjat.
„Szeretnénk nyilvánvalóvá tenni, hogy az SNS visszatér az alapítói által vallott értékekhez” – jelentette ki Danko a TASR hírügynökségnek, aki szerint Szlovákiának újra olyan államnak kell lennie, amely nemcsak a külföldi kötelezettségeit teljesíti, és amely nem zsarnok lesz, hanem segíti a polgárait, nem pedig üldözi azokat. Az első határozott lépés ehhez véleménye szerint a stratégiai vállalatok állami kézbe való visszajuttatása. „Hagyjunk fel annak az elhitetésével, hogy az állam rossz gazda, és csak a magánvállalkozó gazdálkodik jól. Ha elveszítjük minden befolyásunkat a stratégiai vállalatokra, nem lesznek forrásaink a fejlődéshez. Ma a nyugdíjas vagy a beteg ember nem számíthat az államra” – fűzte hozzá Danko.
Az SNS alapító tagja, Marián Andel, aki elmondása szerint 1990-ben jegyeztette be a pártot a belügyminisztériumban, és a párt jelképeinek is a szerzője, azt állítja, hogy a nemzetiek válságának kezdetét a volt elnökeik, Ján Slota és Anna Malíková Belousovová közti ellentét jelentette. „Kiteregették a sajtón keresztül a nyilvánosság előtt a szennyest” – mondta Andel, aki abban az időben Ján Slotát támogatta, és azt állítja, máig tiszteli őt. A tegnapi közgyűlés kapcsán úgy fogalmazott, sokáig tart még, amíg a párt eléri a volt helyzetét. Egyúttal azonban az 1871-ben alakult párt történelmi gyökereire is figyelmeztetett, valamint annak szerepére az önálló Szlovákia létrejöttében. Andel 2000-ben lépett ki a pártból Jozef Prokeš, Víťazoslav Móric és Ján Slota volt elnökökkel együtt. Azt állítja, Anna Belousovová annak idején Slotát „képletesen szólva hátba szúrta”. 2013 novemberében lett újra a párt tagja, és annak ellenére, hogy szimpatizál az SNS jelenlegi irányvonalával, a képviselőivel szemben jelentős mértékben bíráló hangnemben nyilvánul meg. A jelenlegi elnököt, Andrej Dankót például mediális szempontból nem tartja elég határozottnak, és úgy véli, az SNS jelenlegi képviselőinek mediális téren jóval aktívabbaknak kellene lenniük, és határozottabb véleményt kellene formálniuk a hazai problémákkal kapcsolatban.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”48405,48223,43171″}