49055

A Reviczky Társulás Léva és Vidéke Helytörténeti Szakosztálya a Barsbaracskai Múzeum és Kultúregylettel közös rendezvényére, a Kelecsényi és Mirbach család írásos és tárgyi emlékei című, előadással egybekötött kiállításmegnyitóra invitálta közönségét Bogár Katalin és Peter Wurczer lelkes helytörténészek közreműködésével. A megnyitó családiasra sikeredett október 3-án, de aki eljött, biztosan nem bánta meg.
A megnyitó után az előadók bemutatták a mai Barsbaracskát, az épületeket, síremlékeket, a barsbaracskai neves családok életrajzait, történeteit, részletes, néhol legendákkal is megtűzdelt, érdekfeszítő előadásukban osztották meg alapos kutatómunkájuk eredményét a megjelentekkel, vetített prezentációval gazdagítva azt. Mondandójuk során sokszor hivatkoztak a kiállított tárgyakra és írásos emlékekre, mintegy bizonyítandó a történelmi tényeket. Tudták például önök, hogy a pozsonyi Mirbach-palota Mirbach Emil gróf tulajdonát képezte? A gróf a pozsonyi palotát 1916-ban vásárolta friss neje pénzén. Éppen abban az évben, amikor feleségül vette Kelecsényi Irént (1916.6.22). A gróf 7 évvel volt fiatalabb a feleségénél. Neki volt rangja, a feleségének pedig vagyona, így jött létre a frigy. A férj eléggé költekező életmódot folytatott, nagy kártyaadósságokat halmozott el. Ezért tulajdonképpen a Mirbach-palotát a grófné kétszer is megvette: másodszor akkor, amikor a férje előtte kártyán eljátszotta…
Müller Péter szakosztályvezető egy-egy emléklappal köszönte meg az előadóknak alapos felkészültségüket, Luky János barátunknak pedig, hogy még 17 éves korában felkarolta a fiatal helytörténészt.
Az előadás és az ünnepélyes megnyitó után a megjelenteknek frissítővel kedveskedtek a szervezők. Különösen kedves dolog az egyébként operaénekes hallgató Peter Wurczertől, hogy szlovák anyanyelve ellenére büszke lokálpatriótaként, felmenői gyökereit elismerve lelkesen gyűjti és kutatja a régiójában található magyar vonatkozású tárgyi és írásos emlékeket. Ez a végtelenül intelligens fiatalember azáltal, hogy ezeket bemutatja és türelmesen magyaráz a sajnos sokszor saját valós történelmüket nem is sejtő honfitársainak, továbbmélyíti a baráti és testvéri kapcsolatokat az itt élő két nemzet között. Minden tiszteletünk az övé.
A kiállítás megtekinthető október 17-ig minden hétfőn és szerdán 14:00 – 17:00 óráig, illetve a rendezvények alkalmával, vagy csoportos érdeklődés estén (telefon: 0905328174.)

Wirth Jenő, Felvidék.ma
További fényképek ITT>>> tekinthetők meg.