49479

A DAC vezetése bemutatta a csapat új technikai igazgatóját, a korábbi kiváló horvát labdarúgót, Aljoša Asanovićot.

A média képviselőivel folytatott találkozó során október 22-én Végh Tibor, klubelnök elmondta, három évre kötöttek szerződést az 1998-as világbajnokságon bronzérmet szerző csapat egykori játékosával, aki a szakmai stáb fontos részeként jött a sárga-kékekhez. Feladata a csapatépítés lesz, méghozzá olyan módon, hogy a fiatalokkal folytatott munkát is figyeli, amelynek köszönhetően az utánpótláskorú játékosok az akadémiai környezetből az első csapatba juthassanak.
A kérdések során arra is fény derült, a szakember érkezésével nem csorbulnak Radványi Miklós jogkörei, a csapatot továbbra is ő vezeti, a horvát technikai igazgató csak tanácsokat fog adni és a cserepadon sem fog ülni a mérkőzések alatt.
Aljoša Asanović tavasszal találkozott először a klub tulajdonosával, Világi Oszkárral, akinek az elképzeléseit érdekesnek találta és szívesen vállalta a felkérését. Jelenleg már a hétvégi kassai mérkőzésre koncentrál és a szakmai stáb tagjaként azon fognak dolgozni, hogy a télen tovább tudják erősíteni a keretet.
A horvát szakember kérdésekre válaszolva azt is elárulta, tudja milyen problémákkal küzdött korábban a csapat, s moszkvai munkája során a csallóközi Ján Ďuricával is dolgozott, tehát ilyen szinten már van kapcsolata a régióval. Egyelőre csak öt napja tartózkodik a régióban, s bízik abban, hogy segíteni fogja tudni a csapatot a kitűzött célok elérése felé.

csallokoz.com, sportolunk.sk nyomán Felvidék.ma
Fotó: fcdac.sk {iarelatednews articleid=”49391,49257,49036,48914″}