49593

Horony Ákos a választási ciklus utolsó képviselő-testületi ülésére ismét dunaszerdahelyi képviselő lett.

Horony a 2010-es választási eredmények alapján a szeptemberben váratlanul elhunyt Habán Dana helyett lett a dunaszerdahelyi önkormányzat tagja. Ezzel igaz, hogy csak egy ülésre, de bővült az MKP frakciója.
A korábbi via novás politikusnak nem idegen a környezet, hiszen 2009. májusa és 2010. novembere között szintén póttagként már tevékenykedett ebben a funkcióban. Akkor a mandátumáról lemondó Török Elemér helyére került be.
„Igazából ennek csak szimbolikus jelentősége volt, hiszen az utolsó testületi ülés már a következő önkormányzati választásokra való készülődés jegyében zajlik. Ha csak ilyen rövid időre is, de nagy megtiszteltetés számomra. Remélhetőleg elnyerem a választók bizalmát és november 15-e után folytathatom ezt az éppen csak, hogy elkezdett munkát” – mondta el a Felvidék.ma-nak Horony Ákos.
A jogász májusban EP képviselőjelölt volt az MKP és a Via Nova színeiben, akkor megőrizve helyét a 3. helyen végzett Csáky Pál és Farkas Iván mögött. A most esedékes megmérettetésen szintén via novás színek is szerepelnek neve mellett Iván Péterhez és Vésey Kovács Lászlóhoz hasonlóan.

tsák, Felvidék.ma