50303

Hagyományteremtő adventi koszorúkészítő versennyel kezdődött az ünnepi készülődés a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola és Sportgimnáziumban. A megmérettetésbe 36 tanuló nevezett be.
A péntek délelőtt megrendezett eseményt Wass Albert Karácsonyi versével és a Nox együttes Tél dalával nyitották meg az iskola tehetséges diákjai. Ezt követően hangulatteremtés céljából Rilke Advent c. versét dramatizálta közösen a verseny összes résztvevője, akiknek két tanítási óra állt rendelkezésükre, hogy megalkossák a koszorújukat.
A zsűrinek, amely a virágkötő szakkör vezetőjéből, az iskola igazgatójából és néhány tanárból állt – nem volt könnyű dolga. Ugyanis a több, mint kéttucat koszorú mindegyike megállta volna helyét bármely virágboltban, bármely adventi vásáron. Az alkotók többsége klasszikus stílusban gondolkodott, koszorúikon az advent és a karácsony színei – a lila és rózsaszín valamint az arany, ezüst, piros és bordó – voltak a jellemzőek, és örökzöld alapjuk volt. A versenyzők közt azonban akadtak olyanok is, akik merészebb ötletekkel rukkoltak elő.
Nagy sikert aratott a zsűri körében pl. a pattogatott kukoricával vagy parafadugóval díszített koszorú, a hagyománytól eltérő volt továbbá a színes homokkal megtöltött négy üvegbe rakott adventi gyertyakompozíció vagy az arany gyertyatál, amelyet a zsűri első díjjal jutalmazott. A megosztott második helyen két klasszikus koszorú – egy piros és egy arany színekben pompázó – végzett. Harmadikként szintén két csapatot emeltek ki a pontozók, mégpedig a „pop corn varázslatot”, és nagy meglepetésre egy fiúcsapat emeletes koszorúját.
Egyetlen résztvevő sem távozott üres kézzel, elismerő oklevelet, kis ajándékot mindenki kapott, a díjazottak pedig értékes jutalomban részesültek.
Az esemény záróakkordjaként két tanár és két diák négy gyertyát szimbolizálva Pilinszky adventi gondolatait mondták el.
„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”

kl, Felvidék.ma